Magyar versenyző győzött San Remóban

2010.03.02. 12:42
null
A magyar versenyző a második jelentős tornagyőzelmét aratta (Fotó: poker24.hu)
Címkék
Az Italian Poker Tour elnevezésű versenysorozat San Remó-i tornáján Kwaysser Valdemár Ákos meglehetősen nyugodtan kezdhette a nyolcfős finálét, a magyar pókeres ugyanis a második legnagyobb zsetonmennyiséggel indult neki a legjobb nyolc küzdelmének.

Kwaysser a nap folyamán remekül játszott, s ennek köszönhetően előnyös helyzetben kezdhette a párbajt. A magyar játékos kilencórányi küzdelem után diadalmaskodott, a döntő partiban a neten megismert Luigi treff 65-tel került csatába ellenfele KJ-ja ellen.

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.

A flopra J5J érkezett egy treffel, Luigi pedig tartotta az olasz hívását. A turn egy treff nyolcas lett, amely után mindketten checkeltek. A riverre a treff ász esett le, Castaldi hívott, Luigi all int jelentett, az olasz pedig vesztére tartott.

Kwaysser Valdemár Ákos ezzel már a második jelentős tornagyőzelmét aratta, 2008-ban a Latin-American Poker Tour Costa Rica-i állomását nyerte meg. San Remó-i sikere több pénzt hozott a konyhára, a magyar pókeres 227 ezer eurót tehet zsebre olaszországi sikere révén.

IPT SAN REMO 
1. Kwaysser Valdemár Ákos 227 000 euró
2. Enrico Castaldi 142 000
3. Massimo Valentini 85 000
4. Brent Scott Wheeler 57 000
5. Michele Di Lauro 45 000
6. Antonio Scalzi 33 000
7. Matthew Perrins 24 000
8. Andrea Benelli 17 500
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Anglia–Spanyolország

Minden más foci
1 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
4 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
10 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
15 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
18 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
19 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
38 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
38 perce