Gus Hansen kikapott a magyar pálinkától

2010.12.19. 20:49
null
Gus Hansen arra sem emlékszik, hogy került ágyba
Címkék
A Face the Pro című európai pókerverseny döntőjére érkezett hazánkba az egyik leghíresebb pókerjátékos, Gus Hansen. A 36 éves dán zsugás a 100 000 dollárt érő első helyért csatázott egy szerencsés amatőrrel.

– Harmadszor jár Magyarországon. Mit sikerült megtudni rólunk?
– Elsősorban azt, hogy a pálinkájuk felér egy fejlövéssel, ezt a tegnap esti partin sikerült megtapasztalnom. Arra sem emlékszem, hogy kerültem ágyba. Egyébként valóban harmadszor vagyok itt, első két alkalommal még mint főiskolás jártam Magyarországon, tizenkilenc és huszonegy évesen. Divat volt akkoriban Budapestre jönni, kíváncsiak is voltunk a vasfüggöny mögül épp kibukkanó országra, meg persze olcsóbb is volt, mint otthon.

– Rosszul kezdte az idei évet, de aztán a múlt hét végén egy egymillió dolláros versenyt nyert. Milyen mérleggel zárja az évet?
– Valóban sokat vesztettem az év elején, az ember egy időre elvonul ilyenkor az asztaltól, átgondolja, mit csinált rosszul, hol hibázott, és igyekszik kijavítani a hibákat. Szerencsére az év végére sikerült is megfordítanom a dolgot, s míg pár hónapja úgy nézett ki, hogy jelentős veszteséggel zárom az évet, most azt kell mondjam, tisztességes pluszban vagyok.

– Magyarországon állami monopólium lehet a póker, mert szerencsejátéknak tartják, ami csak állami kézben lehet. Önnek mi a véleménye erről?
– A póker nem szerencsejáték. Persze kell hozzá szerencse, de végül is ez egy észjáték, amelyhez gondolkodni, kombinálni kell. A politikusoknak meg, akik ilyen törvényt terveznek, azt üzenem, hogy üljenek le velem játszani. Majd amikor minden pénzüket elnyerem, rájönnek, mennyi szerencse és mennyi ész kell a pókerhez.

További pókerhíreket ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
8 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
16 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
26 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
27 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
35 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
45 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája