Póker: ász párral a kezében első nap búcsúzott a címvédő a BPO-n

Vágólapra másolva!
2010.12.02. 14:14
Címkék
A 2009-es bajnok Fehér Zsolt és a 2008-as első Gál Zsombor is búcsúzott az első napon a Budapest Poker Openen.

Végre ez is elérkezett: útjára indult a legnagyobb magyar pókerverseny, a Budapest Poker Open. Az 1A napon 90-en ültek asztalhoz, s mindjárt hullani is kezdtek a csillagok.

A Tropicana Casinóban 9 asztalon kezdtek neki a 2010-es BPO-nak. A 350 ezer forintos nevezési díjat a legtöbben nem maguk fizették be, inkább megnyerték valamilyen selejtezőn. Ennek megfelelően sok ismeretlen arcot lehetett látni, rengeteg ifjú titán próbálta megmutatni a sztároknak az oroszlánkörmét. Merthogy azért ismert zsugásokból sem volt hiány az első napon: ott volt az Everest Poker által támogatott Szilasi Viktória és Majka, a Full Tilt Poker profija, Kaló Dénes, a címvédő Fehér Zsolt, a korábbi BPO-bajnok Gál Zsombor, az idei WSOP-győztes Gelencsér "Iteopepe" Péter, de Kamarás Péter, Argentina, Kármán António vagy Drágár Péter neve is ismerősen csenghet a pókerberkekben.

Azt azért nem lehet állítani, hogy nagyon óvatoskodtak volna még az elején a játékosok. Sorra mentek az all-inek, s bizony elkezdődött a csillaghullás is. Először a címvédő Fehér Zsolt búcsúzott a nagyok közül, akinek hiába volt ászpár a kezében, ha a J, 3, 4, 6 boardon bemondott all-in után az ellenfél 4-es kézbepárt mutatott. Nem segített a river sem, Fehér kiesett.

További részleteket ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

Atlétika
4 perce

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
11 perce

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
12 perce

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
15 perce

Elődöntőbe jutott a KHG Kaposvár a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
23 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold 18. omniumban

Kerékpár
42 perce

Női röplabda MK: elődöntős a Nyíregyháza és a Békéscsaba

Röplabda
48 perce

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik