Póker: Luigi pókerklubot nyit Miskolcon, vendége lesz a hazai elit

2010.12.09. 09:03
Címkék
A mindössze 27 éves Kwaysser Valdemár Ákos, ismertebb nevén Luigi az egyik legsikeresebb magyar pókeres. Idén Las Vegasban WSOP karkötőt nyert, majd ezután rögtön egy Full Tilt Poker.com profi szerződést is kapott ajándékba. Ezúttal szintén nagy fába vágta a fejszéjét és egy újabb kihívást állított maga elé. Miskolcon saját pókerklubját nyitja meg december 10-én.

„Látva a mai magyar élőpókerben kialakult helyzetet szerettem volna létrehozni egy olyan helyet, ahol a magyar pókeresek nyugodtan, törvényes és tiszta keretek között élvezhetik a kedvenc játékukat. Erre a legmegfelelőbb körülményeket Miskolcon találtam meg" – mondta Luigi, aki az egykori miskolci Titanic Club helyén, a város szívében nyitja meg engedéllyel rendelkező pókertermét Luigi Poker & Cafe néven.

A megnyitóra december 10-én 18.00-kor, pénteken kerül sor, méghozzá igazi pókeresként Luigi egy 50.000 forint nevezési díjú pókerversennyel teszi fel a koronát élete első saját klubjának megnyitójára. A tornára hatalmas az érdeklődés, így két naposra tervezik. A férőhelyeket limitálni kellett, így a tornára összesen 160-an jelentkezhetnek. Az 1A nap péntek délután négykor kezdődik, az 1B 11-én, szombaton kettőkor.

A frissen felújított épületkomplexumban nem csak a pókertermet találják meg az érdeklődök. A tulajdonos gondolt a szórakozni, pihenni vágyókra is, így a hivatalos engedéllyel rendelkező terem alatt egy igényesen kialakított kávézót és egy minden szükséges technikai eszközzel felszerelt diszkó is a vendégek rendelkezésére áll.

A klub nyitása igazi pókeres buli lesz, hiszen a Full Tilt Poker profija, Luigi még adós a hivatalos karkötő-ünneplő bulival, amit december 10-én a megnyitóval egybekötve mindenképp bepótol. Aki a hazai pókerélet nagyságaival akar találkozni, vagy akár játszani ellenük annak mindenképpen Miskolcon a helye pénteken és szombaton, mert a vendégek között ott lesz a magyar pókeres elit nagy része: Traply Péter, Tóth Richárd, Gelencsér Péter, Koroknai András, Andrejkovics Milán, Kaló Dénes és Polgár Krisztina is.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
14 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
28 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
50 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
51 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
59 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája