Loeb sms-ben köszönte meg Grönholmnak

Vágólapra másolva!
2006.10.30. 13:16
Címkék
Sébastien Loeb nem követte élőben a hétvégi Ausztrál-ralit, azonban mikor annak vége lett, Marcus Grönholmmal baráti SMS-t váltottak. Az immáron zsinórban harmadik világbajnoki címét szerző francia csillag mivel még otthonában pihen, alig hiszi el, hogy újabb vb-címet szerzett, ám ennek nagyon örül. Nem sietteti a visszatérését, és bár utcai autót már vezethet, egyre valószínűbb, hogy Új-Zélandon sem áll rajthoz. Az alábbi interjút Loeb csapata, a Kronos adta ki hivatalos sajtóközleményként.
Sebastien Loeb az idén minden idők legeredményesebb pilótája lett a futamgyőzelmek tekintetében
Sebastien Loeb az idén minden idők legeredményesebb pilótája lett a futamgyőzelmek tekintetében
Sebastien Loeb az idén minden idők legeredményesebb pilótája lett a futamgyőzelmek tekintetében
Sebastien Loeb az idén minden idők legeredményesebb pilótája lett a futamgyőzelmek tekintetében

- Miért döntött úgy, hogy nem követi élőben az Ausztrál-rali első napját csütörtök estéről péntek reggelre…
- A Török-ralit élőben kísértem figyelemmel az elejétől, és igazság szerint letört Marcus Grönholm nagyszerű teljesítménye. Látni őt szárnyalni, miközben én itthon ülök, és nem tehetek semmit, nem jó érzés. Nem akartam ezt újra átélni.

- Mire gondolt, amikor péntek reggel bekapcsolta a mobiltelefonját?
- A szöveges üzenetek és a szakaszok eredményei mind egyszerre ugrottak fel a kijelzőn. Mire mindet végigolvastam, már csak arra emlékeztem, hogy Marcusnak tízperces hátránya van az első helyezettel szemben. Természetesen ettől egyből jobb lett a hangulatom. Felhívtam Marcot (Marc van Dalen, a Kronos csapatfőnöke – szerk.), aki elmondta, hogy mi történt.

- Aggódott, hogy lehetnek további kiesők, és az ellenfél így könnyebben kerülhet előrébb?
- Volt rá esély: a verseny elején kiderült, hogy bármi megtörténhet. De a legnehezebb szakaszokon akkor már túl voltak. Reméltem, hogy a „túlélők” folytatják az óvatos versenyzést. A tíz perc óriási hátrány volt Marcusnak, hogy utolérje a mezőnyt, és a dobogón végezzen. Az utolsó gyorsaságit követően küldtem neki egy baráti SMS-t, amiben megköszöntem a küzdelmünket. Azt válaszolta, hogy ez tisztességes és emberi volt, és hogy megérdemeltem a címemet. De figyelmeztetett: készüljek a következő szezonra.

Marcus Grönholm nemes ellenfele volt a világbajnoknak, még akkor is, ha megállítani az idén sem tudta
Reuters
Marcus Grönholm nemes ellenfele volt a világbajnoknak, még akkor is, ha megállítani az idén sem tudta

- Hogy érzi magát most, hogy elérte a célt?
- Egyelőre nehéz felfognom. Túl korán van még Franciaországban… Ahogy mindez megtörtént, és a balesetem… Dühös voltam magamra, mert a baleset miatt nem versenyezhettem. De most megkönnyebbültem. Úgy hiszem, sok ember lehetetlennek tartotta, hogy egy privát csapattal világbajnoki címet szerezzen az ember, még ha azt félig támogatja is a Citroën. Elégedett vagyok a Kronosszal és a partnereinkkel, főleg a gumiszállítóval. Köszönöm a hibátlan munkájukat, aminek hála az első tizenkét futamon olyan előnyt építhettünk fel, hogy azzal célt érhettünk.

- Mit gondol, mikor térhet vissza?
- Már vezethetem az utcai autómat, de még messze az idő, amikor egy WRC-autóba visszaülhetek. A legkevesebb, amit remélhetek, hogy az Új-Zéland-rali edzésein ott lehetek, ha versenyezni már nem is fogok. Sokat változott az útvonal, és így legalább könnyebb dolgom lenne jövőre. Türelmesnek kell lennem, hiszen a pihenés legalább lehetőséget ad, hogy kiélvezzem a harmadik világbajnoki címemet.
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
4 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
4 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
5 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik