Rali-ob: ifj. Tóth János átalakított Peugeot-val indul az új idényben

2011.03.23. 12:33
Címkék
Ifj. Tóth János kemény küzdelemre számít a jövő hét végén rajtoló rali-ob-n. A hétszeres abszolút bajnok pilóta Peugeot-ja alapos átalakításon esett át.

„Mind a hat bajnoki futamon indulok, már alig várom az egri rajtot – mondta az MTI-nek ifj. Tóth a szerdai sajtótájékoztatóján. – Azért gondolom, hogy nagy harc lesz, mert a Super 2000-es versenyautók, amelyek közül négy is felvonul az ob-n, nagyon erősek, és ráadásul a Mitsubishik is pokoli jók."

A pilóta elmondta, hogy a fehér-piros-kék színekben pompázó Peugeot 207 Super 2000-es alapos átalakításon esett át: többek között a motor jóval erősebb lett, és a futóművet, valamint a súlypontelosztását is átdolgozták. A végsebessége meghaladja a 170 km/órát, és a kanyarokban Tóth szerint elképesztő manőverekre képes.

„Úgy gondolom, hallatlanul izgalmas bajnokság lesz, benne a nagyszerű szeptemberi pécsi IRC-futammal, amely egy mini-világbajnokságnak is beillik" – mondta ifj. Tóth.

Az ob nyitóversenyén, az Eger-ralin jövő szombaton és vasárnap 11 gyorsasági szakaszt bonyolítanak le, melyeknek 163.2 km az össztávja, a viadal teljes hossza pedig 449.90 km lesz.

Legfrissebb hírek

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
2 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
14 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
16 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Jackl Vivien negyedik lett 400 vegyesen a vizes Eb-n

Úszás
27 perce

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
31 perce

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
39 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
46 perce