Loeb megnyerte a legnehezebbet: első a Finn ralin

2011.07.31. 00:10
null
Idilli táj, no meg a száguldó Loeb (Fotó: Imago)
A sorozatban hétszeres világbajnok s a pontversenyben most is éllovas francia Sébastien Loeb nyerte meg a szombaton befejeződő Finn ralit, a világbajnoki sorozat 8. futamát.

Loeb mögött a hazai közönség előtt szereplő Jari-Matti Latvala végzett a második helyen, míg a szintén francia Sébastien Ogier lett a harmadik. A 37 esztendős pilóta pályafutása 66. futamgyőzelmét szerezte meg.

„Óriási érzés ez a győzelem, Finnországban nyerni mindig különleges élmény – mindig is mondom, hogy ezt a ralit a legnehezebb megnyerni. Pazar harcot folytattunk Ogier-vel és Latvalával, minden szakasz nagyon gyors volt. Végig nagy nyomás volt rajtunk, de behoztuk az autót, és nagyszerű sikert arattunk. Mindent beleadtam, amit tudtam” – mondta Loeb.

„Kemény hétvége volt, és azt hiszem, egy kicsit túl későn ébredtem. Természetesen csalódott voltam, hogy nem nyertünk, de remek rali volt” – így Latvala.

„Persze, hogy nem adom fel, de a világbajnokság szempontjából ez nem épp jó eredmény… A győzelemért kellett volna harcolnom, de egy defekt elásta az esélyeimet” – lógatta a fejét a nagyon csalódott Ogier.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor péntekhez képest öt helyet javítva a 17. pozícióban végzett.

„Azzal a határozott tervvel vágtunk neki a napnak, hogy megszerezzük a negyedik helyet. Az első szakaszon gyorsabbak voltunk Gassnernél, a másodikon azonban kaptunk tőle, aztán meg hiába faragtunk a hátrányunkból, ez nem volt elég ahhoz, hogy miénk legyen a negyedik hely. De azért nem kell csalódottnak lennünk, hiszen a nagy csata jó részeredményekre sarkallt minket, helyenként még az élmezőnyben száguldóknál is gyorsabbak voltunk. Szóval gyorsultunk” – mondta mosolyogva Turán, akinek Malcolm Wilson, a Ford-csapat főnöke is megveregette a vállát, mondván, aki élete első finn futamán célba ér úgy, hogy közben az autóján nem kell tetőt cserélni, az igazán talpraesett fickó.

„Sokat tanultunk ezen a versenyen, egyrészt arról, hogy mennyire fontos az összhang az autón belül – ez tökéletesen megvolt – másrészt egyértelműen kiderült, hogy ezen a versenyen mennyire fontos a tapasztalat, hiszen a második körre olykor húsz másodpercet is javultunk, csak azért, mert egyszer már átmentünk a pályán és tudtuk, hogy bízhatunk az itinerünkben. Nehéz verseny volt, de úgy érzem, helytálltunk” – fejezte be értékelését.

RALI-VB

FINN RALI, A VB 8. FUTAMA
A végeredmény:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Citroën DS3 WRC) 2:39:37.0, 2. Latvala, Anttila (finn, Ford Fiesta WRC) 8.1 másodperc hátrány, 3. Ogier, Ingrassia (francia, Citroën DS3 WRC) 12.8 mp h., …17. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (magyar, Ford Fiesta S2000) 11:24.9 p h.
A vb állása. Pilóták:
1. Loeb 171 pont, 2. Hirvonen (finn, Ford Fiesta WRC) 144, 3. Ogier 140. Gyártók: 1. Citroën 290, 2. Ford 225, 3. Stobart Ford 101

 

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
2026.09.23. 16:03

Elmarad a rali-vb szaúdi futama, Szardíniában lesz az idényzáró

Egyéb autó-motor
2026.09.17. 17:01

Győr rali: Vincze elképesztő volt!

Egyéb autó-motor
2026.09.12. 19:45

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

Hazai győzelem a Finn ralin

Egyéb autó-motor
2026.08.02. 15:35

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
2026.07.23. 13:09

Észt rali: Sami Pajari első futamgyőzelmét szerezte

Egyéb autó-motor
2026.07.19. 18:04

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 10:55