Rio 2016: nincs újabb kvóta, nyolc birkózónk utazik

2016.05.08. 16:28
Kvóta nélkül zárta a magyar küldöttség a birkózók utolsó, isztambuli olimpiai kvalifikációs versenyét, így eldőlt, hogy – a londoni hét után – nyolc magyar léphet szőnyegre a riói játékokon.

Vasárnap a szabadfogásúak küzdelmeivel zárult a törökországi viadal, melyen négy magyar, Molnár József (57 kg), Lukács Norbert (65 kg), Nagy Mihály (74 kg) és Szmik Attila (97 kg) szerepelt, ám egyiküknek sem volt esélye a döntőbe kerülésre, ami a kvótaszerzés feltétele volt.

Molnár és Lukács nyert egy-egy meccset, a második mérkőzésükön viszont – előbbi a negyed-, utóbbi pedig a nyolcaddöntőben – kikaptak, míg Nagy és Szmik rögtön az első összecsapásukon, még a selejtezőben vereséget szenvedtek.

A szakág ezzel két kvótával zárt: Veréb István (86 kg) Nagybecskereken, Ligeti Dániel (125 kg) pedig Ulánbátorban vívta ki az olimpiai szereplés jogát, s utazhat Rio de Janeiróba.

A török nagyvárosban nemcsak a szabadfogásúak, hanem pénteken a kötöttfogásúak, szombaton pedig a nők sem jártak sikerrel.

A szabadfogáshoz hasonlóan a nők is két indulási jogot szereztek, míg a hagyományosan legerősebb magyar szakágban, a kötöttfogásban a hat súlycsoportból négyben jártak sikerrel a magyarok.

A kvótákat Veréb és Ligeti mellett Sastin Marianna (63 kg), Németh Zsanett (75 kg), továbbá Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (75 kg), Lőrincz Viktor (85 kg) és Varga Ádám (98 kg) harcolta ki. Birkózásban a versenyzők az országnak szerzik a kvótát.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44