Rio 2016: A bírók kivették az érmet a zsebemből – Lőrincz Viktor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.15. 23:05
A birkózó Lőrincz Viktor az ötödik helyen végzett a 85 kilósok mezőnyében a riói olimpián. A magyar versenyző könnyek között értékelt az M4 Sportnak.

„Nem szeretném a bírókra fogni, de kivették az érmet a zsebemből. Megintettek egy olyan fogás miatt, amely miatt nem kellett volna, mert ha könyök alatt támasztok vissza, akkor az az intés és a két pont, de felette volt! Aztán mindent beleadtam, behoztam a két pontot, megcsináltam az intésért járó akciót, erre visszaadják ennek, hogy akciót csináljon? Mindig ez van, mindig így nyer, mindig visszaadják neki. Így nyert az iráni ellen is. Egyszerűen nem hiszem el. Szerettem volna megnyerni az érmet, a szeretteimre gondoltam a szünetben. Annyi mindent tettek érte, hogy itt legyünk. Ez lett volna a mai nap méltó befejezése, hogy felállhatok a dobogóra és hazaviszek egy érmet, amit megígértünk a testvéremmel. Sajnos én már nem viszek haza semmit, Össze kell szednem magam. Tízre már itt leszek, mindenben segítem Tamást, amiben csak lehet, megérdemli, hogy megnyerje ezt az olimpiát. Nagyon köszönöm mindenkinek a szurkolást” – mondta könnyek között Lőrincz Viktor az M4 Sportnak.Lőrincz Viktor az M4 Sportnak.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
3 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
3 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
8 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
9 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
20 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
23 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56
Ezek is érdekelhetik