Rio 2016: mélyről jött a kétszeres bajnok, de már beszél az anyjával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.13. 15:25
Testvéreihez hasonlóan nevelőszülőknél nőtt fel Simone Biles. A Rióban már két aranyérmet (csapatban és egyéni összetettben) begyűjtő amerikai tornász édesanyját különböző bűncselekmények miatt az elmúlt húsz évben legalább húsz alkalommal tartóztatták le.

A kábítószer- és alkoholfüggősében szenvedő Shannon Biles 2000-ben lemondott szülői jogának gyakorlásáról – az olimpiai bajnok tornásznak nővére, bátyja és húga is van –, így édesapja, Ronald, illetve mostohaanyja, Nellie vette magához az akkor hároméves Simone-t, valamint az újszülött Adriát. Két idősebb gyermeke a nagynénjéhez, édesapja testvéréhez került.

Shannon Bilest különböző bűncselekmények – lopás, garázdaság, kábítószer-birtoklás, kábítószeres befolyásoltság alatti vezetés – az utóbbi húsz évben legalább húsz alkalommal tartóztatták le. Egyszer Simone-nal várandósan.

A 44 éves nő saját bevallása szerint kilenc éve minden szempontból józan életmódot él. Háromhavonta beszél olimpiai bajnok lányával, az elmúlt években néhány alkalommal együtt vakációztak. Kapcsolata azonban a családtagjaival még közel sem felhőtlen.

„Én csak azt szeretném mondani, hogy szeretlek, Simone! Nagyon büszke vagyok rád. Hajrá, Team USA!” – üzent olimpiai bajnok lányának a jó útra tért édesanya.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38