Rio 2016: az úszóvilág nem fogadja el a síró Jefimovát

MTI MTIMTI MTI
2016.08.09. 12:48
Dühös az úszóvilág a doppingos múltú Julija Jefimovára a riói olimpián női 100 méter mellen szerzett ezüstérme után.

Az amerikai Lilly King mögött célba érő orosz versenyzőt hétfőn kifütyülték a díjátadón, és versenytársai sem vettek róla tudomást, ezek miatt sírva is fakadt.

A 19 éves King közölte, büszke arra, hogy tisztán úszott. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem gratulált Jefimovának, azt felelte: „ha a helyében lennék, nem tulajdonítanék nagy jelentőséget annak, hogy nem a legnagyobb elismeréssel beszélnek hozzám”.

A szintén amerikai Michael Phelps sem fogta pártját a játékok előtt doppingügybe keveredett Jefimovának. Szerinte nem volt jó döntés a rovott múltú orosz sportolókat az olimpiára engedni. „Ez ellentétes a sport értékeivel, és ez rohadtul felidegesít” – tette hozzá a 19-szeres olimpiai bajnok (Phelps reakciójáról bővebben itt!).

Jefimova indulása az utolsó pillanatban dőlt csak el, mivel a nemzetközi szövetség eleinte nem adott neki rajtengedélyt korábbi doppingesete miatt. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) közvetlenül a riói játékok megnyitója előtt törölte el azt a kitételt, miszerint nem indulhatnak azok az orosz versenyzők, akik már letöltötték a büntetésüket.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35