Rio 2016: Bácsi Péter bejutott a legjobb nyolc közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.14. 16:23
Bácsi Péter technikai tussal legyőzte a bolgár Daniel Alekszandrovot a kötöttfogású birkózók 75 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

NYOLCADDÖNTŐ: BÁCSI–ALEKSZANDROVNYOLCADDÖNTŐ: BÁCSI–ALEKSZANDROV

A két birkózó ezt megelőzően a Pytlasinski-emlékversenyen találkozott a 80 kilogrammosok között, akkor 8:0-s magyar győzelem született.

Ezúttal először Bácsi került parterhelyzetbe, ám bravúros védekezéssel sikerült felállnia. A következő alkalommal már a bolgárnak kellett térdelnie, amit a magyar birkózó kihasznált, és szebbnél szebb akciókat hajtott végre Alekszandrovon. Előbb gyönyörűen átpörgette a bolgárt, amiért négy pontot kapott, majd az újabb akció után még kettőt, ezzel már 6:0-ra vezetett.

Nem sokat kellett várni a következő dobásra sem, Bácsi harmadszor is megforgatta riválisát, ami azt jelentette, hogy technikai tussal ezt a mérkőzését is megnyerte.

A negyeddöntőben a világbajnoki bronzérmes azeri Elvin Mursaliyevvel birkózik, aki tavaly az Európai Játékokon aranyérmet nyert.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
9 órája

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
2026.09.25. 12:07

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06