Rio 2016: hihetetlen – leselejtezett mez, kollégiumi szoba, cukorgyári munka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.09. 12:24
Nyomorúságos körülmények közül jutott ki a riói olimpiára a zimbabwei női labdarúgó-válogatott.

A csapatkapitány Felistas Muzongondi korábban takarítónőként dolgozott, a brazíliai játékok előtt irodai munkás volt egy cukorgyárban. A 30 éves csatár rendkívül büszke a riói részvételre, mondván, ezzel megmutatták, a nők is elérhetnek szép sikereket az afrikai országban, amelynek férfi csapata még sosem szerepelt olimpián.

A zimbabweiek az edzőtáborokban 20 dollárt (kb. 5600 forint) kapnak naponta, egy mérkőzésért 50 dollár (kb. 14 ezer forint) a jutalmuk, így valamennyiüknek dolgoznia kell a sport mellett.

A női válogatottnak a közelmúltig saját meze sem volt, a játékosok a férfi együttes leselejtezett mezeit, nadrágjait kapták meg. Az olimpiai felkészítő edzőtábort egy egyetemen tartották, ahol kollégiumi szobákban aludtak. Még a selejtezőkkel is gondok adódtak, mivel eleinte nem kaptak elegendő pénzt ahhoz, hogy kiutazzanak az idegenbeli meccsekre.

Rióban a zimbabweiek 6–1-re kikaptak Németországtól és 3–1-re Kanadától, kedden Ausztrália ellen lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik