Rio 2016: kikapott a vigaszágon, búcsúzott Németh Zsanett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 21:24
A riói olimpián a női birkózás 75 kilogrammosai között döntőbe jutott a Németh Zsanettet legyőző kazah Guzel Manjurova, így a magyar versenyző a vigaszágon folytathatta. Németh az első mérkőzésén ott is vereséget szenvedett, így kiesett.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Németh Zsanett vereséget szenvedett a selejtezőben a női birkózók 75 kilogrammosai között. Az őt legyőző kazah viszont óriási küzdelem után bejutott a döntőbe, így a 22 éves magyar a vigaszágon folytatta, ám az első mérkőzésén kikapott kameruni ellenfelétől. Németh egy szép akció után még 2:0-ra vezetett, de Ali hamar egyenlített, majd megnyerte a találkozót. Korábban beszámoltunk róla, hogy Németh Zsanett vereséget szenvedett a selejtezőben a női birkózók 75 kilogrammosai között. Az őt legyőző kazah viszont óriási küzdelem után bejutott a döntőbe, így a 22 éves magyar a vigaszágon folytatta, ám az első mérkőzésén kikapott kameruni ellenfelétől. Németh egy szép akció után még 2:0-ra vezetett, de Ali hamar egyenlített, majd megnyerte a találkozót.

A vereséggel elszálltak az éremesélyek, Németh Zsanett kiesett.

RIO 2016
NŐI BIRKÓZÁS, 75 KG
VIGASZÁG, 2. FORDULÓ

Németh Zsanett –Annabell Laure Ali (Kamerun) 2:5

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
4 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
7 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
8 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
13 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
14 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.13. 23:29

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
2025.09.13. 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
2025.09.13. 13:18
Ezek is érdekelhetik