Rio 2016: Mindenki mondja, hogy élvezzem, de nem élveztem – Sárosi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.12. 00:04
Őszinte, érzelmeket sem nélkülöző bejegyzéssel jelentkezett Facebook-oldalán Sárosi Laura, akinek köszönhetően Magyarország húsz év után képviselteti magát az ötkarikás játékok tollaslabda versenyében. Sárosi első mérkőzését elvesztette Rióban, ezt követően jelentkezett egy rövid beszámolóval.

A magyar tollaslabdázó posztjában érintette a Tóth Krisztián által felhozott nyomást, amellyel riói olimpikonjaink egy része küzd. Sárosi ennek tulajdonítja, hogy nem tudta élvezni első meccsét, pedig megpróbálta. a Tóth Krisztián által felhozott nyomást, amellyel riói olimpikonjaink egy része küzd. Sárosi ennek tulajdonítja, hogy nem tudta élvezni első meccsét, pedig megpróbálta.

Akárki akármit mond, nehéz felmenni az olimpiai pályára” – írja.

Mindenki csak azt mondogatja, hogy élvezzem, de sajnos ma nem élveztem! Terhet tettem magamra, de miért!? Boldognak kéne lennem, hogy 40 női egyéni induló között én vagyok az egyik, aki kvalifikált."

Emellett megjegyzi, hogy kvalifikációjának semmi köze ahhoz a „cipős” történethez, amely sportemberi nagyságának volt remek reklám – sokan ezt hiszik és ezzel keresik fel.„Ez az én keresztem” – teszi hozzá.

„Nagyon sok magyar olimpikont (akik itt vannak) nyom az olimpia és a megfelelés, maguknak/magunknak és az otthoniaknak. Egy rosszabb teljesítmény után (ami persze minket, sportolókat is bánt!!) sok negatívat kapnak/kapunk. Mi Magyarországot képviseljük és mind büszkék vagyunk, hogy a piros, fehér, zöld zászló alatt mutathatjuk meg, hogy mit tudunk!! Próbáljuk kihozni magunkból a maximumot, ami néha sikerül, néha nem, de ez az olimpia, ahol csak a legjobbak vannak, és persze ne felejtsük el, hogy a kvalifikációt nem adták könnyen, mindenki megküzdött, hogy itt lehessen!!” – írja az alább teljes egészében olvasható bejegyzés utolsó bekezdésében. (Ha nem látszik, kattintson a "Továbbiak" gombra.)

Sárosi Laura legközelebb szombaton lép pályára Rióban, a kanadai Michelle Li ellen.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
4 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
21 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik