Röplabda: Horváth Dóra azeri bajnok lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.13. 18:40
null
Horváth Dóra (középen a kupával) másodszor lett bajnok Azerbajdzsánban (Fotó: hunvolley.hu)
Magyar szempontból örömteli eredménnyel zárult vasárnap az azerbajdzsáni női röplabda bajnokság: miután a Rabita Baku megvédte bajnoki címét, így a csapat magyar játékosa, Horváth Dóra is aranyérmet ünnepelhetett – adta hírül a hunvolley.hu.

 

Az aranyérem az egyik csapat másodk győzelméig tartott, s a bajnoki döntő első összecsapására pénteken került sor, amelyet 3:1-re nyert a Rabita a Lokomotiv Baku ellen. A második találkozón azonban nagy csatában a pályaválasztó Lokomotiv nyerte 27:25-re az első játszmát, és a másodikban is 6:0-ra vezetett.

Ekkor azonban becserélték az idei Európa-bajnokságra kijutó magyar válogatott alapemberének számító játékost, aki ezek után már a meccs végéig a pályán maradt. Nem is csoda, hiszen a Rabita azonnal egyenlített (6:6), 25:20-ra nyerte a szettet, a következő kettőt pedig simán, 16-ra és 13-ra.

Horváth Dóra így immár másodszor lett azeri bajnok, s a tavalyi BL-bronz mellett idén a CEV-kupában jutott az elődöntőig. A magyar röplabdázók közül Németországban Sándor Renáta (Stuttgart) és Gergye Roland (Friedrichshafen) klubja jutott be a bajnokság döntőjébe.

Legfrissebb hírek

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban

Röplabda
2026.07.07. 10:42