Kezdődik a strandröplabda ob – képgalériával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.16. 12:40
null
Lutter Eszter és Lakatos Enikő harcba indul a címvédésért (Fotó: Rácz Dávid – képgaléria a képre kattintva érhető el)
A hétvégén, Keszthelyen kezdődik a strandröplabdázók országos bajnoki sorozata. Az ország legjobb strandröpisei az idén három verseny alapján vívhatják ki az augusztusi döntőben való indulás jogát: Keszthely mellett Kispesten és Gyenesdiáson mérik össze erejüket, s ez alapján a legjobb tizenöt páros, valamint az U19-es Utánpótlás Kupa győztesei indulhatnak majd a margitszigeti fináléban.

 

A mezőnyben ott lesznek a címvédők: a nőknél Lakatos Enikő és Lutter Eszter, míg a férfiaknál Kaszap Tamás és Nacsa Gábor. Előbbieknek – úgy tűnik – két nagy riválisuk lesz: a tavalyi bronzérmes Dömötör-Mátrai Beáta és Nagy Krisztina, valamint a korábbi bajnok Józsa Zsuzsanna, aki új párjával, Szabó Dorkával indul. A férfiaknál Nacsáék legnagyobb kihívója a ranglistavezető Leiszt Máté és Takács Gergely lehet.


Az idényhez az 1500 eurós összdíjazású Kispest Open fotóiból készített képgalériával igyekszünk kedvet csinálni.

A STRANDRÖPLABDA OB PROGRAMJA:
Június 20-21.:
Keszthely, Viviéra Beach (1. forduló)
Július 4-5.: Kispest (2. forduló)
Július 25-26.: Gyenesdiás (3. forduló)
Augusztus 8-9.: Margitsziget és Kispest (döntő)

Legfrissebb hírek

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
15 órája

Már a negyeddöntőben búcsúzott az egyik favorit a férfiaknál a strandröplabda ob döntőjében

Röplabda
2026.08.08. 17:56

Strandröplabda ob: szuperrangadó lehet a nőknél, üres a trón a férfiaknál

Röplabda
2026.08.04. 14:14

Kun és Villám, illetve Sárik-Veress és Udvarhelyi nyerte a strandröplabda ob tatai fordulóját

Röplabda
2026.08.02. 19:04

Főtáblára jutott a korábbi bajnok

Röplabda
2026.07.31. 21:25

Strandröplabda Eb: Nagy bennünk a bizonyítási vágy – Villám Lilla

Röplabda
2026.07.25. 12:44

Strandröplabda Eb: huszonegy év után újra lesz magyar induló

Röplabda
2026.07.23. 18:28

Strandröplabdában és szépségversenyen is döntőben – interjú Szabó Annával

Képes Sport
2026.07.21. 18:25