Strandröplabda: magyar páros is indul a World Touron

2017.01.31. 12:57
komolyan gondolják a magyar strandröplabdázók, hogy visszatérnek a nemzetközi vérkeringésbe. Ennek egyik lépése, hogy a 2015-ös országos bajnok páros, Meszlényi Tamás (Kispest SE) és Soós Izsák (Gödöllői RC) indulhat a február 15. és 18. között Iránban megrendezésre kerülő Kish Islandi World Tour versenyen, amely a nemzetközi szövetség (FIVB) legrangosabb versenysorozata – adta hírül a Magyar Röplabda-szövetség honlapja, a hunvolley.hu.

A három csillagos tornára negyven páros nevezését tudták elfogadni a szervezők, s a magyar páros éppen becsusszant a mezőnybe. Ez azt jelenti, hogy egy selejtezőt kell vívniuk, azonban amennyiben ezt a mérkőzésüket megnyerik, a főtáblára kerülnének és már ezzel nagyon komoly pénzdíjat kasszíroznak.

Egy már most is biztos: azzal, hogy elindulhatnak az FIVB World Tour-sorozatának állomásán, már újabb ranglistapontokat szereznek, amivel tovább tornásszák magukat a nemzetközi szövetség ranglistáján.

Egy már most is biztos: azzal, hogy elindulhatnak az FIVB World Tour-sorozatának állomásán, már újabb ranglistapontokat szereznek, amivel tovább tornásszák magukat a nemzetközi szövetség ranglistáján.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
2026.08.12. 12:40

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
2026.08.12. 10:46

Strandröplabdabajnoki arany után, Eb előtt Kun Stefánia és Villám Lilla

Röplabda
2026.08.11. 18:15

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
2026.08.10. 17:25

Már a negyeddöntőben búcsúzott az egyik favorit a férfiaknál a strandröplabda ob döntőjében

Röplabda
2026.08.08. 17:56

Strandröplabda ob: szuperrangadó lehet a nőknél, üres a trón a férfiaknál

Röplabda
2026.08.04. 14:14

Kun és Villám, illetve Sárik-Veress és Udvarhelyi nyerte a strandröplabda ob tatai fordulóját

Röplabda
2026.08.02. 19:04

Főtáblára jutott a korábbi bajnok

Röplabda
2026.07.31. 21:25