Férfi röplabda: válogatott liberó a rekordbajnoknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 15:18
Deák Márk távozása után nem sokkal kiderült, ki lesz a Fino rekordbajnok férfi röplabdacsapatának új liberó játékosa. Az új évadban a somogyiak színeiben szerepel majd Pápai Péter, aki Kaposváron született, de még soha nem játszott ebben az együttesben. A 24 esztendős, válogatott sportoló az elmúlt évadban a szlovák élvonalban légióskodott.

„Érdekes, de kaposvári születésűként eddig még soha nem játszottam a Fino színeiben. Legutóbb, még 2006-ban, az 1.MCM.RC-ben szerepeltem szülővárosomban az NB I-ben, és úgy gondoltam, hogy tizenegy év után hazajövök. Az azóta eltelt időszakban megfordultam a Dunaferr, a Sümeg, a Kecskemét, valamint a Komarno csapatában, bemutatkozhattam az utánpótlás- és a felnőttválogatottban is, most pedig nagy öröm, hogy a bajnokhoz igazolhatok. Hogy mit várok a csapattól? A vezetők nagyon fiatal együttest alakítanak ki, de én szeretem a kihívásokat, és ha azokat a játékosokat, akikkel tárgyalnak, ide tudják hozni, akkor akár komoly eredményeket is el lehet érni. Mi azon leszünk, hogy kiszolgáljuk a közönséget, és olyan röplabdalázat csináljunk a sportcsarnokba, amilyent az idei döntőben már megtapasztalhattunk.”

A korábbi 12-szeres diákolimpiai bajnok Pápai Péter 2012-ben lépett először pályára a felnőttválogatottban, és egy év kihagyást leszámítva azóta is tagja a keretnek. Néhány napja láthattuk őt Nyíregyházán, az Európa-liga-tornán is. A sportoló másik nagy álma is megvalósult tavaly, ugyanis kipróbálhatta magát idegenlégiósként, és a szlovák bajnokság hetedik, illetve a kupa negyedik helyét szerezte meg a révkomáromi VK Spartak UJS Komárnóval.

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Magyar Kupa: visszahódította a trófeát a Fino Kaposvár

Röplabda
2026.01.31. 22:09

Röplabda: a döntő szettben harcolta ki a kupadöntőbe jutást a Fino

Röplabda
2026.01.30. 20:03

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Férfi röplabda MK: kiélezett csatákra és telt házra számítanak a négyes döntő főszereplői

Röplabda
2026.01.27. 14:18

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Döntő szettben nyerte meg a férfi röplabdabajnokság rangadóját a Fino

Röplabda
2026.01.21. 20:32

Férfi röplabda Extraliga: könnyedén nyert a veretlen Kaposvár

Röplabda
2026.01.18. 18:43
Ezek is érdekelhetik