Női röplabda: Szakmáry Gréta a német bajnoknál folytatja

MTI MTIMTI MTI
2017.06.12. 18:59
Szakmáry Gréta, a magyar női röplabda-válogatottal ütőjátékosa a következő szezonban a német bajnok SSC Palmberg Schwerinben folytatja pályafutását.

A német klub honlapján megjelent hétfői közlemény szerint a 25 éves játékossal egyéves szerződést kötöttek.

A 2016-ban az év legjobb magyar röplabdázójának választott Szakmáry korábban Nyíregyházán és Gödöllőn, majd az elmúlt két szezonban a Linamar-BRSE együttesében játszott, amellyel két magyar bajnoki cím és két Magyar Kupa-győzelem mellett a Közép-európai Ligát is megnyerte.

Andreas Burkard, a német együttes ügyvezető igazgatója elmondta, már régóta figyelték Szakmáryt, aki a német és a magyar válogatott egymás elleni, májusi felkészülési mérkőzésein győzte meg őket végérvényesen: akkor előbb 29, majd 26 pontot szerzett a legutóbbi Európa-bajnokság ötödik helyezettje ellen.

A Bajnokok Ligája-induló Schwerin az előző szezonban a szintén válogatott Sándor Renátával felálló Stuttgart ellen diadalmaskodott a német bajnokság fináléjában.
Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
2026.09.02. 07:04

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
2026.08.31. 14:25

Alessandro Chiappini: Hiányoznak a karakteres játékosok

Röplabda
2026.08.30. 11:17

Chiappini és a szálló labda – galéria a szlovén–magyar röplabdameccsről

Röplabda
2026.08.28. 17:44