Női röpi: a Vasasnál az új idényben is sokat várnak önmaguktól

2020.08.18. 10:36
null
Török Kata szerint nagy a csapaton belüli összhang (Fotó: vasasvolleyball.hu)
Az új idényben is a legfényesebb érmeket célozza meg a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Vasas Óbuda női röplabdacsapata.

Az együttesben ötödik szezonját kezdő válogatott Török Kata az M1-en azt mondta, a hosszú szünet után jó volt ismét visszatérni a csarnokba, és bár sok az új játékostárs, hamar megtalálták a közös hangot a pályán és azon kívül is.

„Ki voltunk már éhezve a labdára, örülünk, hogy itt lehetünk" – fogalmazott az ütőjátékos. A magyar sorozatokról elmondta, hogy szeretnék megismételni az elmúlt években mutatott teljesítményüket, és bár a Magyar Kupában nehéz ágra kerültek – a papírforma szerint az előző szezonban alapszakasz-vezető Kaposvárt és a korábbi ötszörös bajnok Békéscsabát kell búcsúztatniuk a döntőbe jutáshoz –, a végső sikerhez „úgyis mindenkit le kell győzniük".

Ezt erősítette meg Jakub Gluszak, a Vasas lengyel vezetőedzője – egyben a női válogatott szövetségi kapitánya – is, akinek ez lesz a harmadik idénye az óbudaiak kispadján.

„Sok röplabdázó kicserélődött a csapatban, de elégedett vagyok, mert jól igazoltunk. Szeretnénk a mostani szezonban is jó színvonalon röplabdázni, minden ellenfelünket tiszteljük, de egyúttal szeretnénk legyőzni is őket" – mondta a szakember. Hozzátette, ezért a hosszú szünet után a szokásosnál előbb kezdték a felkészülést.

A csapat legrutinosabb játékosa, a horvát Sanja Popovic-Gamma – aki pályafutása során megfordult a többi között az orosz, a török, az olasz és a lengyel élvonalban is, legutóbb pedig a román Alba Blaj csapatában szerepelt – elmondta, egyelőre mindennel nagyon elégedett, a magyar röplabdázás nagy fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, ő pedig örül, hogy ennek a részese lehet.

„Harminchat éves vagyok, igyekszem több lenni, mint egy játékos, egyelőre pedig úgy tűnik, a fiatalok megfogadják a tanácsaimat. Próbálok olyan dolgokban segíteni nekik, amiket az edző esetleg nem lát" – mondta a feladóátló poszton játszó röplabdázó, aki szerint a csapat képes lesz meccsről meccsre fejlődni, éppen ezért nem lehet más céljuk, mint megcélozni mindkét magyarországi aranyérmet.

Az előző idényben Bajnokok Ligája-főtáblás Vasas idén is rajthoz áll az elitsorozat selejtezőjében, amelynek sorsolását pénteken rendezik Luxembourgban.

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43