Női röplabda: Sándor Renáta visszatért a pályára

MTI, N. T.MTI, N. T.
2020.11.08. 19:51
null
Sándor Renáta legutóbb a tavalyi Eb-n játszott tétmérkőzést (Fotó: Török Attila)
Ismét tétmérkőzésen lépett pályára Sándor Renáta 95-szörös válogatott röplabdázó, aki bő egy éve hagyott fel az aktív játékkal.

A 29 éves játékos szülővárosa, a Jászberény NB I-es csapatának liberójaként szerepelt tétmérkőzésen a PTE-PEAC ellen vasárnap, amit a tinédzserekből álló jászságiak 3:0-ra elveszítettek.

Sándor Renáta legutóbb tavaly augusztus végén a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság utolsó, hollandok elleni csoportmérkőzésén játszott. A Jászberény – amely öt forduló után pont nélkül sereghajtó az NB I-ben – júliusban jelentette be, hogy a korábbi válogatott ütőjátékos lesz az együttes másodedzője. A csapat idén 17 éves átlagéletkorú kerettel szerepel a másodvonalnak megfelelő NB I-ben, mivel nem vállalta az Extraligában való indulást.

A négyszeres magyar, kétszeres osztrák és egyszeres német bajnok, Bajnokok Ligája-negyeddöntős, négyszer az év röplabdázójának megválasztott Sándor Renáta 2012-ben szerződött külföldre.

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43