Röplabda: három szoros játszmában nyert a Pénzügyőr

Vágólapra másolva!
2020.11.03. 22:04
null
A PSE-ből a brazil Reffatti da Costa 14 pontig jutott (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)
A Magyar Kupa-címvédő Pénzügyőr hazai pályán 3:0-s győzelmet aratott a Kaposvár felett a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának keddi játéknapján.

Előzetesen izgalmas csatára volt kilátás, hiszen az előző, menet közben lefújt idény során ez a két csapat állt legjobban a bajnokságban, ráadásul a kaposváriak a jövő heti, romániai Bajnokok Ligája-selejtezőre is készülnek.

Az első szettben végig a fővárosiak akarata érvényesült, a második elején pedig megsérült a somogyiak egyik legjobbja, Horváth Kristóf: az ütőjátékos egy támadás után rosszul ért talajt, a társai ölben vitték le a pályáról a jobb bokáját fájlaló röplabdázót.

Ezt követően is a Pénzügyőr röplabdázott jobban, így 50 perc után már kétszettes előnyben volt. Ugyan a harmadik etapban sokáig tartotta a lépést riválisával a Kaposvár, Jókay Zoltán tanítványai a hajrában magabiztosak voltak, így továbbra is hibátlanok a bajnokságban.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a kaposváriak orosz feladó-átlója, Vitalij Melnyikov volt 18 ponttal, a PSE-ből a brazil Reffatti da Costa 14 pontig jutott.

A fővárosiak a járványhelyzet miatt október 18. óta először léptek pályára az Extraligában.

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ
LV Sport Pénzügyőr SE–Fino Kaposvár 3:0
(21, 20, 21)

Az állás: 1. Pénzügyőr 12 pont/4 mérkőzés, 2. MAFC-BME 10/6, 3. Dunaferr SE 8/4, 4. Fino Kaposvár 6/4, 5. Kecskeméti RC 6/4, 6. Vegyész RC Kazincbarcika 3/3, 7. Debreceni EAC 0/5

Legfrissebb hírek

A TFSE vendégeként nyert a Kazincbarcika a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: kecskeméti siker a Dág otthonában

Röplabda
2026.01.29. 21:46

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a Kazincbarcika

Röplabda
2026.01.22. 21:59

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a TFSE

Röplabda
2026.01.19. 21:47

Férfi röplabda Extraliga: könnyedén nyert a veretlen Kaposvár

Röplabda
2026.01.18. 18:43

Férfi röplabda Extraliga: a Kazincbarcika 62 perc alatt nyert Dunaújvárosban

Röplabda
2026.01.10. 18:43
Ezek is érdekelhetik