Strandröplabda: visszavonult a hatszoros bajnok Lutter Eszter

MTI/H. D.MTI/H. D.
2020.11.03. 09:29
null
Visszavonult a hatszoros bajnok Lutter Eszter (Fotó: Török Attila)
Bejelentette visszavonulását Lutter Eszter, a legeredményesebb magyar strandröplabdázó – írja az MTI.

 

A 30 éves sportoló közösségi oldalán hétfőn emlékeztetett: 2014-ben állt össze a homokon Lakatos Enikővel, akivel egymás után négy bajnoki címet ünnepelhetett. Ezt új partnerével, Szombathelyi Szandrával további két aranyérem követte, azaz 2014 és 2019 között hatszor nyerte meg az országos bajnokságot, ami korábban senkinek sem sikerült.

Strandröplabda: Lutter Eszter elbűvölő és szerelmes a sportágába – videó

A páros az idei évben Szombathelyi sérülése miatt nem tudta megvédeni bajnoki elsőségét.

Lutter bejegyzésében kiemelte, úgy érzi, elfáradt, és bár az elmúlt 19 évet komoly sérülés nélkül játszotta le, itt a vége.

„Úgy érzem, mindent elértem ebben a sportban, amit szerettem volna, sőt még túl is teljesítettem, legyőztem önmagamat is, így nagyon boldogan és büszkén vonulok vissza” – fogalmazott Lutter Eszter, aki ötször lett az Év strandröplabdázója.

Card

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: negyedik lett Honti-Majoros és Pádár az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.20. 17:31

Strandröplabda: elődöntős a Honti-Majoros, Pádár páros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.19. 20:38

Strandröplabda: ötödik és kilencedik hely a madridi U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.14. 18:39

Strandröplabda: 9. lett a Honti-Majoros, Pádár páros az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.07. 15:22

Strandröplabda Pro Tour: Villám és Kun megnyerte a budapesti versenyt

Röplabda
2026.09.06. 17:25

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
2026.09.04. 19:35

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
2026.08.12. 12:40

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
2026.08.12. 10:46