Férfi röpi: „A magyar–románnak itt is megvan a maga presztízse”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.12.21. 08:34
Magyar–román, kétszer is: férfi röplabdában csap össze a két válogatott kedden és szerdán is az Érd Arénában felkészülési mérkőzéseken. A magyar csapat megfiatalított kerettel, a légiósok nagy része nélkül zárja le a dupla találkozóval az évet.

Koch Róbert szövetségi kapitány szerint ez az összetartás és a két meccs remek lehetőség a keret bővítésére.

„A férfi szakágban is huszonnégy fős keretre lenne szükség. Úgyhogy inkább az edzésekre fókuszálunk. Nagyon vártam, hogy egyáltalán lássam, melyek azok a területek, melyeken majd valamit bele kell nyúlni, hol fejleszthetőek, hol nem. Ez a két mérkőzés valójában jó záróakkordja, ennek a pár napos edzőtábornak.”

Szabó Alpár csapatkapitány szerint ez a két meccs remek lehetőség a fiataloknak.

„Itt lehetnek életükben először a nemzeti válogatottban, és megérezhetik, milyen itt lenni, meccset játszani, milyenek itt a körülmények. Nekünk, akik tapasztaltabbak vagyunk, ez egy jó alkalom arra, hogy a szezon okozta monotonitást egy kicsit megtörjük.”

A keret egyik légiósa, Kenn Cameron Illés nagyon várja már mindkét mérkőzést.

„Nem feltétlenül az eredmény számít, hanem az, hogy a kapitány is körültekintően végigjárja az új játékosokat, lássa, hogyan viszonyulnak a válogatott közeghez. Mindenféleképpen egy nagyon jó lehetőségnek tartom, és nagyon várom már mindkét meccset.”

Török Zsombor mindössze 17 évesen debütálhat a románok ellen.

„Amikor megkaptam az értesítést, nagyon boldog voltam, és leginkább megtisztelve éreztem magamat, hogy ilyen nevekkel lehetek együtt. Nagyszerű élmény.”

Videónkban beszél arról, hogyan fogadták őket a rutinos játékosok. Szóba kerül az is, hogy mekkora a presztízse egy magyar–románnak a röplabdában.

A magyar válogatott kedden délután fél 6-tól, szerdán pedig fél 5-től fogadja Romániát az Érd Arénában.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
4 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
6 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16