Röplabda: az elődöntőbe jutás a tét a héten a Magyar Kupában

2021.12.15. 14:30
Egy kivétellel minden résztvevőjére fény derül a héten a férfi és női Magyar Kupa elődöntőjének, míg a sorozat névadó szponzora az MVM lett – erről adott hírt a Magyar Röplabdaszövetség honlapja.

 

A negyeddöntők első mérkőzéseit már lejátszották az MVM röplabda Magyar Kupában és szerdán kezdődnek a visszavágók, amelyeket egy kivétellel a héten le is játszanak. Szerdán a férfiaknál a Kecskemét és a Kistext (az első meccset a kecskemétiek nyerték 3:0-ra), valamint a címvédő Pénzügyőr és a Rákosmente (3:0) csap össze és a párharcok győztesei egymás ellen játsszák majd az elődöntőt januárban, míg a másik ágon a MAFC látogat Kazincbarcikára (3:1-re itt a Vegyész nyert) csütörtökön. Az ő ellenfelük csak január 4-én dől el, a Kaposvár–MÁV Előre (3:0) meccset követően.

A nőknél először a címvédő a Nyíregyháza és a DVTK (3:0) párharcának győztese jut a négy közé csütörtökön, ellenfele a pénteki UTE–Szent Benedek (0:3) találkozó továbbjutója lesz. Szombaton a Békéscsaba és az MTK (3:0), vasárnap pedig a Kaposvár és a Vasas (1:3) csap össze. Az MRSZ honlapján, a hunvolley.tv-n valamennyi mérkőzést élőben lehet végigkövetni.

A sportág honi szövetsége éppen ma jelentette be, hogy együttműködési megállapodást kötött az MVM Energiakereskedelmi Zrt-vel a 2021–2022-es idényre vonatkozóan. Ennek értelmében a negyeddöntőktől kezdődően az MVM lesz a Magyar Kupa névadó szponzora, valamint elindul az MVM Röplabda Utánpótlás Ösztöndíj Program, illetve tavasszal MVM Országos Szupermini Fesztiválra is sor kerül.

A Magyar Kupa elődöntőjét januárban, a döntőt pedig március 11–13-án rendezik. A kupaküzdelmek után 2022 májusában az utánpótlásé lesz a főszerep, egy újabb kiemelkedő esemény, az MVM Országos Szupermini Fesztivál keretében. A MRSZ által szervezett legnagyobb hazai utánpótlástornán több száz, tízévesnél fiatalabb gyermek küzd majd az országos bajnoki címért jövő májusban. Elindul az MVM Röplabda Utánpótlás Ösztöndíj Program, amelynek keretében az U15-től az U21-es korosztályig a bajnokságok legértékesebb játékosai jelentős összegű ösztöndíjban, illetve tárgyjutalomban is részesülnek. A díjak átadását a hunvolley.tv élőben közvetíti!

 

A RÖPLABDA MVM MAGYAR KUPA NEGYEDDÖNTŐJE VISSZAVÁGÓINAK PROGRAMJA:
December 15., szerda
18:00 Kecskeméti RC–Kistext (férfi)
20:00 Pénzügyőr–Rákosmente Party-CO (férfi)

December 16., csütörtök
17:00 Vegyész RC Kazincbarcika–MAFC BME (férfi)
18:00 Fatum Nyíregyháza–DVTK (női)

December 17., péntek
18:00 Újpesti TE–Szent Benedek RA (női)

December 18., szombat
18:00 Swietelsky-BRSE–MTK Budapest (női)

December 19., vasárnap
18:00 1. MCM-Diamant Kaposvár–Vasas Óbuda (női)

Január 4., kedd
17:00 Fino Kaposvár–MÁV Előre-Foxconn (férfi)

 

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28