Női röpi Extraliga: Szasa Nedeljkovics lett a Nyíregyháza szakmai vezetője

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2022.01.12. 11:57
null
Szasa Nedeljkovics (Fotó: Török Attila, archív)
Szasa Nedeljkovicsot nevezték ki szakmai vezetőnek a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapatánál.

A nyírségiek szerdai bejelentése szerint a 49 éves szerbiai szakember a felnőtt együttes munkájának segítése mellett az utánpótlásban zajló edzéseket is felügyeli majd.

„Számomra nagyon fontos a kihívás, a feladat, és Nyíregyháza egy olyan város, ahol évek óta nagyon jó csapat működik és szeretik az emberek a sportágat. Most a legfontosabb, hogy január végéig úgy megerősítsük a felnőttkeretet, hogy a gárda megnyerje a magyar bajnokságot” – mondta Szasa Nedeljkovics, aki a vezetőedző, Németh Szabolcs munkáját is segíti majd.

A tavaly duplázó Nyíregyháza a mostani idényben több mérkőzésen is gyenge teljesítményt nyújtott, a játékoskereten pedig már eddig is többször változtatni kellett. A Fatum a bajnokságban hét forduló után második, a Magyar Kupa elődöntőjének első, hétfői mérkőzésén pedig 3:0-ra kikapott a Szent Benedek RA otthonában, így a pénteki visszavágón bravúrra lesz szüksége a fináléba kerüléshez.

Az együttes a Bajnokok Ligája főtábláján is érdekelt, ott három kör után szettgyőzelem nélkül áll a csoportjában.

Nedeljkovics az utóbbi két idényben Kaposváron dolgozott, ahol Challenge Kupa-elődöntős és Magyar Kupa-bronzérmes volt a női csapattal. Legnagyobb sikereit Békéscsabán érte el, ahol 2015 és 2017 között kétszer nyert magyar bajnokságot és Magyar Kupát, valamint egyszer a Közép-európai Ligában is csúcsra ért. A hazai bajnokságot és kupasorozatot a Kecskemét férfi együttesével is sikerült megnyernie.

Legfrissebb hírek

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

Női Extraliga: Nemesvámoson játssza hazai meccseit az újonc Veszprém

Röplabda
2026.09.04. 13:06

Zubor Ádám az élvonalban is megmutatná, hogy veszélyes a kapura

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 11:04

Női röplabda Extraliga: Bagyinka Fanni távozott Kaposvárról

Röplabda
2026.08.10. 21:44

A házigazda ETO meg sem állt négy gólig a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 19:22

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a kapitány

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 07:57