Extraliga: változik a férfibajnokság lebonyolítása

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
2022.06.24. 10:29
null
Változott a férfi röplabda Extraliga lebonyolítása (fotó: Ádám János/Észak-Magyarország)
A több változást is hozó férfi röplabda Extraliga 2022–23-as idénye október első hétvégéjén rajtol, a nők három héttel később kezdenek.

A magyar szövetség pénteken tette közzé a következő idényre vonatkozó versenynaptárt és versenykiírásokat, amiből az is kiderül, hogy a Magyar Kupa küzdelmei október 5–6-án kezdődnek a selejtezőkkel.
A kupasorozat fináléit a tervek szerint március 11–12-én rendezik, a bajnoki rájátszás március közepén kezdődik, az idény pedig május második hetében zárul.

A nyolccsapatos női bajnokság – amely az őszi világbajnokság miatt kezdődik később – lebonyolítása nem változik, azaz az oda-vissza vágós alapszakasz után minden együttes negyeddöntőbe jut, a playoffpárharcok pedig az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. A rájátszás után az utolsó csapat kiesik az NB I-be.

A férfiaknál ezzel szemben bevezetik az úgynevezett középszakaszt: ebben az oda-vissza vágós alapszakaszt követően az 1–4. helyezettek, illetve az 5–8. helyezettek egymás között egy újabb oda-vissza kört – azaz csapatonként hat mérkőzést – játszanak. A középszakaszba az együttesek magukkal viszik az alapszakaszban megszerzett pontjaikat, a rájátszás előtti végeredmény így összesen 20 mérkőzés után alakul ki. A playoffba itt is minden együttes bekerül, a párharcok az egyik fél harmadik sikeréig tartanak.

További változás, hogy a férfiaknál az eddigi kettő helyett már három magyar röplabdázónak kell kötelezően a pályán lennie minden mérkőzés minden labdamenetében. Újdonság, hogy a nyolcadik helyezett nem esik ki automatikusan, hanem az idény végén oda-vissza vágós párharcot vív az NB I legjobbjával.

A férfi Extraliga 2022–23-as idényének csapatai:

DEAC, Fino Kaposvár SE, Kecskeméti RC, Kistext SE, MAFC-BME, MÁV Előre-Foxconn (újonc), Pénzügyőr SE (címvédő), Vegyész RC Kazincbarcika
A női Extraliga 2022–23-as idényének csapatai:
1.MCM-Diamant Kaposvár, Fatum-Nyíregyháza, MÁV Előre-Bericap (újonc), MTK Budapest, Swietelsky-Békéscsaba, Szent Benedek RA, UTE, Vasas Óbuda (címvédő)

(MTI)

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Címvédésre és a kupa visszahódítására készülnek a Vasas    röplabdázói 

Röplabda
2026.09.15. 12:48

Női Extraliga: Nemesvámoson játssza hazai meccseit az újonc Veszprém

Röplabda
2026.09.04. 13:06

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45