Sportrádió: Szakmáry Gréta szerint nem lehet más a cél, mint kijutni az Eb-re

CS. M.CS. M.
2022.07.14. 11:26
null
Szakmáry Gréta készen áll az előtte álló kihívásokra (Fotó: Földi Imre)
A magyar női röplabda-válogatott elkezdte a felkészülést az augusztusi Eb-selejtezős mérkőzésekre. A nemzeti együttes csapatkapitánya, Szakmáry Gréta ennek kapcsán a válogatott céljairól beszélt a Sportrádióban.

„Elkezdtük a válogatott felkészülés második szakaszát, nagyon jó újra a nemzeti csapattal lenni. Nagy a hajtás, de tudjuk, hogy mi a célunk, s erre készülünk. Ez pedig nem lehet más, mint az, hogy ismét ott legyünk az Európa-bajnokságon” – kezdte a válogatott csapatkapitánya, aki az Eb-selejtezős ellenfelekről is szót ejtett.

„A szövetségi kapitány felhívta a figyelmünket, hogy mennyire szívós a portugál válogatott, szóval ez mentális szempontból is nagyon fontos mérkőzés lesz. Nálunk tényleg egy új csapat állt össze, több játékossal, mint korábban, szóval a felkészülés első két hete az összeszokásról, a taktikai finomságokról szól majd leginkább, aztán összpontosíthatunk az ellenfelekre.”

Végül egyéni karrierjéről is szót ejtett Szakmáry Gréta, aki az olasz élvonalban szereplő Cuneo Granda Volley röplabdacsapatában folytatja pályafutását.

„Nagyon örülök, hogy Olaszországba szerződhettem, hiszen gyerekkori álmom volt ebben a bajnokságban szerepelni. Az új edzőm volt korábban a román válogatott szövetségi kapitánya is, velük sokszor találkoztunk a válogatottal, így megvolt az ismeretség. Nagyon szeretett volna megszerezni engem, ez pedig imponált. Fő szempont volt számomra az is, hogy a kezdőhatosban kaphassak helyet. Szeretném megmérettetni magam.”

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
2026.09.02. 07:04

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
2026.08.31. 14:25

Alessandro Chiappini: Hiányoznak a karakteres játékosok

Röplabda
2026.08.30. 11:17

Chiappini és a szálló labda – galéria a szlovén–magyar röplabdameccsről

Röplabda
2026.08.28. 17:44