Férfi röplabda: a mieink simán verték Grúziát a selejtezőben

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
2022.08.06. 17:40
null
Győzött a magyar válogatott (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Magabiztosan győzött a magyar férfi röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtező 2. fordulójában Grúziában. A fontos mérkőzések azonban jövő héten következnek a szlovákok ellen.


POFOZÓGÉPRE SZÁMÍTOTTUNK,
nem is lőttünk mellé.

Az európai rangsorban mindössze néhány hellyel áll mögöttünk a grúz röplabda-válogatott (37.), ettől függetlenül nem vártuk tőle a csodát, hiszen az elmúlt években az Európa bajnoki-selejtezőket nemcsak hogy a negyedik helyen, hanem győzelem nélkül zárta – a legutóbbi Eb-kvalifikációban még szettet sem nyert.

Ellenfelet azonban sosem lehet lebecsülni, hiszen a grúzok is szeretnék megmutatni magukat hazai közönség előtt, ráadásul éppen a mieink ellen, hiszen a szlovák és a spanyol válogatott oly messze áll tőlük, mint Makó Jeruzsálemtől.

Szerencsére nem kellett külön imákat mormolni, férfiválogatottunk úgy kezdte és folytatta a találkozót, ahogy kell. Stabil volt támadójáték, és a védekezésben sem nagyon lehetett hibát találni. Az első játszmában 6:5-ös magyar vezetés után az osztrák UVC Holding Graznál játszó feladó, Keen Cameron sorozatban hétszer nyithatott, amelyet ász vagy valamelyik parádés magyar megoldás követett.

Koch Róbert szövetségi kapitány az összecsapás előtt arról beszélt, hogy szinte mindennel elégedettek Tbilisziben, csupán a csarnok lehetne egy kicsit hűvösebb. A lényegi kérdések kapcsán is jó hírekkel szolgálhatunk, hiszen a spanyolok ellen kisebb sérülés miatt lecserélt Pesti Marcell már sokkal jobban van, jót tett neki a pihenő, csakúgy, mint az egyre biztatóbb formát mutató Gergye Rolandnak. Ketten együtt 26 ponttal a csapat legjobbjai voltak.

A legfontosabb mérkőzések jövő héten várnak a mieinkre, hiszen mindkét alkalommal Szlovákiával találkozunk, előbb szerdán Nyitrán, majd szombaton Budapesten.

EB-SELEJTEZŐ, FÉRFIAK, 2. FORDULÓ

GRÚZIA–MAGYARORSZÁG 0:3 (–12, –17, –13)
GRÚZIA: Gejadze 2, Gordadze, Chomaria 2, Zakaidze 4, Nucubidze 2, Csholaria 8. Csere: Buadze (liberó), Kacsibaia, Tevdoradze 2, Meladze 1. Szövetségi kapitány: Szoszo Lobzsanidze
MAGYARORSZÁG: Horváth K. 7, Tomanóczy 6, PESTI 15, GERGYE 11, Gacs 5, Keen 4. Csere: Bozóki, Bán (liberók), Kecskeméti 2. Szövetségi kapitány: Koch Róbert
Az eredmény alakulása. 1. játszma:
5:7, 5:12, 8:17, 12:22. 2. játszma: 4:6, 8:12, 11:18, 15:22. 3. játszma: 4:7, 7:13, 11:18, 13:23
MESTERMÉRLEG
Koch Róbert: – Nagyon örülök a győzelemnek, már csak azért is, mert általában magasabban rangsorolt csapatok ellen szoktunk játszani, ezúttal viszont gyengébb ellenfelünk volt. Kisebb-nagyobb célokat tűztünk ki a találkozóra, amelyeket a fiúk megvalósították, a kért taktikát is betartották, úgyhogy nem panaszkodom, megvan a három pont.

A FÉRFIVÁLOGATOTT PROGRAMJA

Augusztus 10.: Szlovákia–Magyarország, Nyitra, 18. Augusztus 13.: Magyarország–Szlovákia, Budapest, 18. Augusztus 17.: Magyarország–Grúzia, Budapest, 18. Augusztus 21.: Spanyolország–Magyarország, Teruel, 20

Legfrissebb hírek

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
11 órája

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Hvicsa Kvarachelia mellett budapesti légiós is helyet kapott a grúz keretben

Minden más foci
2026.09.18. 11:49

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2026.09.02. 11:32

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2026.08.10. 12:36