Női röpi: sorozatban ötödször Eb-résztvevő a magyar válogatott

2022.09.04. 20:25
null
Női válogatottunk már ünnepelheti az Eb-részvételt, de a csoportgyőzelemért még meg kell harcolnia a lányoknak (Fotó: hunvolley.hu)
A magyar női röplabda-válogatott szombati, magabiztos ciprusi Eb-selejtező-sikerét követően, ahogyan az várható volt, a vasárnap esti Portugália–Ukrajna mérkőzésen is a vendégek diadalmaskodtak három játszmában. Ez pedig azt jelenti, hogy a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül, a magyar és az ukrán csapat is kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra – adta hírül a magyar szövetség hivatalos honlapja, a hunvolley.hu.

 

A portugálok az első játszmában nem adták olcsón a bőrüket, ekkor 21 pontig jutottak, de nem bírtak a vendégek ászával, Oleszja Rihljukkal (vele a mieinknek is alaposan meggyűlt a baja a két csapat budapesti mérkőzésén), aki végül 21 pontig jutott a találkozón. Ezt követően már nem is futotta túl sokra az erejükből.

A portugáliai ukrán győzelem után már hivatalosan is kijelenthető, hogy a magyar válogatott sorozatban ötödször, összességében pedig 19. alkalommal vehet majd részt 2023-ban a belga, észt, német, olasz közös rendezésű kontinenstornán.

Persze, a hátralévő két mérkőzésnek is van még tétje, hiszen a csoportgyőztesnek kedvezőbb besorolása lesz az Eb-csoportok sorsolásánál. Erről várhatóan az ukrán és a magyar válogatott szerdai, csehországi mérkőzése fog dönteni. A mieink ma érkeztek haza Ciprusról, hétfőn Budapesten edzenek, majd kedden utaznak a csehországi Kutna Horába, az ukránok elleni találkozó helyszínére. Onnan csütörtökön utaznak majd haza, pénteken pedig már Békéscsabán edzenek a szombati, Portugália elleni záró találkozóra.

EB-SELEJTEZŐ, C-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Portugália–Ukrajna 0:3 (–21, –16, –11)
A csoport állása:
1. Ukrajna 11 pont (12:2 szettarány), 2. MAGYARORSZÁG 10 (11:3), 3. Portugália 3 (3:9), 4. Ciprus 0 (0:12)

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43