Röplabda: Pesti Marcell Székesfehérváron folytatja

2022.12.28. 16:21
null
Pesti Marcell (fehérben) a MÁV Előrében folytatja (Fotó: Bús Csaba, Petőfi Népe)
A magyar válogatott Pesti Marcell a MÁV Előre férfi röplabdacsapatában folytatja pályafutását. A székesfehérvári klub honlapja szerdán számolt be arról, hogy szerződést kötöttek a 21 éves, 16-szoros válogatott játékossal.


Az elmúlt idényekben Szlovéniában és Hollandiában játszó Pesti Marcell a mostani szezont a ciprusi bajnokságban kezdte, ám mint elmondta, ott „nem értek össze a közös utak és a mentalitás az edzővel", ezért úgy döntöttek, külön folytatják a szezon hátralévő részét.

Pesti a MÁV Előre edzőjével, Dávid Zoltánnal korábbi állomáshelyén, Kecskeméten dolgozott már együtt.

A fehérváriak az Extraliga alapszakaszában 12 forduló után 5/7-es győzelmi mutatóval a hatodik helyen állnak, de ugyanannyi pontjuk van, mint a harmadik helyezett Kecskemétnek. Az együttes a Magyar Kupában is érdekelt, ott a negyeddöntő jövő szombati, idegenbeli visszavágóját 3:0-s hátrányból várják a címvédő Pénzügyőrrel szemben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2026.08.10. 12:36

Férfi röpi Extraliga: teljes a címvédő Kaposvár kerete

Röplabda
2026.07.28. 09:20

Férfi röplabda Extraliga: Alekszandar Milivojevics lett a MÁV Előre új vezetőedzője

Röplabda
2026.07.15. 19:48

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
2026.07.01. 15:47

Röplabda: Szabó Vilmos az olasz élvonalba igazolt

Röplabda
2026.06.21. 15:55

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
2026.06.10. 19:45