Női röpi Európa-liga: nehéz csoportban az átalakuló magyar válogatott

2023.05.26. 13:04
null
Alessandro Chiappini (Fotó: Dömötör Csaba)
Nehéznek tűnő feladat előtt áll az Európa-liga arany divíziójában a magyar női röplabda-válogatott, amelynek az ukránok és a franciák ellen kellene kivívnia a továbbjutást.

 

Az augusztusi Európa-bajnokságra is összpontosító együttes márciusban kinevezett szövetségi kapitánya, az olasz Alessandro Chiappini az MTI-nek elmondta, az ukrán csapat – amellyel a magyarok tavaly négyszer találkoztak, s háromszor alulmaradtak – hónapok óta együtt készül, stabil az alapjátéka, így némi előnyben van fiatal együttesével szemben.

„Eddig meg vagyok elégedve a lányok hozzáállásával és a motivációval. Fegyelmezetten dolgoztak, mindent igyekeznek megtenni, ez pedig jó alapot ad a továbbiakra” – jelentette ki a tréner, aki jelezte, a taktikát igyekszik a játékosok egyéni képességeihez igazítani.

Chiappini elmondta, a két hétvégi mérkőzésen minden játékosára számíthat, így ott van a csapattal a német élvonal legjobbjának megválasztott átló, Németh Anett is.

A 2015-ben El-győztes magyar válogatott múlt hétvégén két svédországi edzőmeccsel készült a sorozatra, míg a 2017-ben aranyérmes ukránok szlovákok elleni két győzelemmel hangoltak a megméretésre.

A trió harmadik résztvevője a címvédő francia válogatott, amely ráadásul jövőre rendezőként olimpiai résztvevő lesz, így a mostani El-idény az ötkarikás felkészülés egyik utolsó fontos állomása számára. A magyarok legutóbb a 2021-es Eb-selejtezők során találkoztak a franciákkal, akkor a magyarországi és a franciaországi mérkőzést is az idegenben játszó együttes nyerte 3:2-re.

A nőknél a három csoportból a győztesek mellett a legjobb második jut elődöntőbe, melyet jelen állás szerint oda-visszavágós rendszerben rendeznek.

Az A-csoportban Belgium, Bosznia-Hercegovina és Svédország, a B-ben Csehország, Szlovákia és Románia szerepel.

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
2026.09.02. 07:04

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
2026.08.31. 14:25

Alessandro Chiappini: Hiányoznak a karakteres játékosok

Röplabda
2026.08.30. 11:17

Chiappini és a szálló labda – galéria a szlovén–magyar röplabdameccsről

Röplabda
2026.08.28. 17:44