Röplabda: Varga-Inneh Elizabet a román válogatott mellett döntött

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 12:15
null
Varga-Inneh Elizabet (itt még nyíregyházi mezben) a román nemzeti csapatban folytatja (Fotó: Török Attila, archív)
A román női röplabda-válogatottban fog játszani Varga-Inneh Elizabet, a csúcstehetségként számon tartott magyar röplabdázó – ezt keleti szomszédunk sportági szövetsége (FRV) jelentette be a hivatalos honlapján.

Ezzel tehát pont kerül a 24 éves feladóátló válogatottsági ügyére – a magyar állampolgár, magyarul beszélő Varga-Inneh ugyanis hiába született Budapesten, pár hónapos korában szülei Nagyváradra költöztek, így ott ismerkedett meg a röplabdázás alapjaival. A Nemzetközi Röplabda-szövetség (FIVB) szabályai szerint egy röplabdajátékos annak az országnak a válogatottját kell képviselnie, amelyben először pályára lépett, függetlenül attól, hogy milyen meccsen – ennek értelmében Varga románnak számított, s pályára lépett a korosztályos román válogatottakban is.

Ahogy az Origo cikkében felhívta rá a figyelmet, ennek dacára a felnőttek között már nem Romániát akarta képviselni, s ezután került az őt teljesen véletlenül, egy Marosvásárhely elleni edzőmeccsen kiszúró Nyíregyházához. A FIVB szigorú országváltási szabályzata szerint a két szövetségnek meg kell egyeznie a váltásról,s emellett a szóban forgó játékosnak két évig folyamatosan a választott országában kell játszania.

A magyar és a román szövetség kezdetben nem tudott megegyezni egymással – az akkori FRV-elnök, Gheoerghe Visan 400 ezer eurót (akkori árfolyamon 144.3 millió forintot) követelt az egyedülálló tehetségként számon tartott Varga-Inneh játékjogáért, amelyet a magyar fél nem volt hajlandó kifizetni. Később – miután Visant Adin Cojocaru váltotta az elnöki székben – a transzferdíj az eredeti összeg nyolcadára, 50 ezer euróra csökkent, de az MRSZ elve az volt, hogy ők a honosítási összegnek csak a felét fizetik ki – a fennmaradó 25 ezer eurót a játékos klubjának, vagy bárki másnak, például egy szponzornak kellett volna állnia.

A 2020–21-es idény végén – amikor már teljesültek az országban tartózkodásról szóló feltételek – kiderült, hogy Varga-Inneh a kevés játéklehetőség miatt a magyarnál jóval erősebb dél-koreai ligába igazol, emiatt pedig a Nyíregyháza már nem volt hajlandó kifizetni a rá eső részt, s mivel más nem ugrott be a klub helyére, a honosítás – akkor még úgy tűnt, hogy csak ideiglenesen – kútba esett.

Varga-Inneh Elizabet – aki a közösségi oldalain posztolt bejegyzései szerint idén búcsút int a koreai bajnokságnak, s kérdés, hogy hol folytatja – a közelmúltban elégelte meg a folyamatos huzavonát, s mivel szeretne világversenyeken szerepelni, úgy döntött, hogy elfogadja a román női válogatott felkérését, mellyel az Arany Ligában, illetve a nyári Európa-bajnokságon is pályára léphet.

Így tehát rendkívül szomorú véget ér a közel négy éve húzódó saga, melynek folyományaként egy korszakos tehetséget veszített el a magyar röplabda.

Legfrissebb hírek

Elődöntőbe jutott a KHG Kaposvár a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
1 órája

Háromszettes kaposvári győzelem a röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjében

Röplabda
2026.01.28. 20:00

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Női röpi Extraliga: edzőt váltott a Nyíregyháza

Röplabda
2026.01.19. 11:31

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Női röplabda MK: nincs meglepetés a negyeddöntős mezőnyben

Röplabda
2026.01.06. 20:18
Ezek is érdekelhetik