Férfi röpi: két januári Kaposvár–MÁV Előre meccs a Magyar Kupában

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.08. 15:54
null
A Kaposvár január 10-én és január 17-én mérkőzik meg a MÁV Előre csapatával (Fotó: kaposvarvolley.hu)
Január közepén rendezik meg a férfi röplabda Magyar Kupa leginkább várt negyeddöntőjét a Fino Kaposvár és a MÁV Előre Foxconn között.

 

A magyar szövetség eredményközlő oldala szerint a bajnoki címvédő somogyiak, valamint a mostani szezonban a magyar sorozatokban még veretlen székesfehérváriak előbb utóbbi otthonában találkoznak január 10-én, míg a kaposvári visszavágó egy héttel később lesz.

A MÁV Előre a nyolcaddöntőben a felnőtt sorozatok közül csak az MK-ra nevezett Veszprém RK otthonában nyert simán 3:0-ra, míg a Kaposvár csak most, a nyolc között kapcsolódik be kupaküzdelmekbe.

A címvédő és a nyolcaddöntőben szintén kiemelt Pénzügyőr SE a negyeddöntőben a TFSE csapatával találkozik december 23-án idegenben, majd január 10-én hazai pályán. Ugyanezen az ágon DEAC–Kazincbarcika párharcot rendeznek még jövő szerdán és szintén január 10-én, itt a borsodiak utaznak először vendégségbe.

A negyedik negyeddöntőben a Szeged és a Kecskemét találkozik január 7-én Szegeden, míg január 10-én Kecskeméten, és az itteni továbbjutóra majd a Kaposvár vagy a MÁV Előre vár a négy között.

A továbbjutó csapatok kiléte oda-visszavágós párharcban dől el, az éremcsatákat március 9-én vagy 10-én rendezik.

A férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása és játéknapjai ágrajz szerint:
Vidux-Szegedi RSE–Kecskeméti RC (január 7., 18.00 és január 10., 19.30)
MÁV Előre Foxconn–Fino Kaposvár (január 10., 19.00 és január 17., 18.00)
DEAC–GreenPlan-VRCK (december 13., 20.00 és január 10., 19.00)
TFSE–Pénzügyőr SE (december 23., 18.00 és január 10., 19.00)

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Magyar Kupa: visszahódította a trófeát a Fino Kaposvár

Röplabda
2026.01.31. 22:09

Röplabda: szetthátrányból lett bronzérmes a Pénzügyőr a Magyar Kupában

Röplabda
2026.01.31. 19:00

Röplabda: a döntő szettben harcolta ki a kupadöntőbe jutást a Fino

Röplabda
2026.01.30. 20:03

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Férfi röplabda MK: kiélezett csatákra és telt házra számítanak a négyes döntő főszereplői

Röplabda
2026.01.27. 14:18

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48
Ezek is érdekelhetik