Férfi röpi Extraliga: közel került az alapszakasz-győzelemhez a Kaposvár

2024.02.22. 22:22
A kaposváriak nyerték a rangadót (Fotó: Facebook/Fino Kaposvár)
A címvédő Kaposvár hazai pályán 3:1-re legyőzte a legutóbb ezüstérmes MÁV Előrét a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának csütörtöki rangadóján, ezzel hatalmas lépést tett az első kiemelésért.

A két csapat 11 nappal ezelőtt Székesfehérváron találkozott, akkor a somogyiak nagy csatában 3:2-re nyertek. Szezonbeli negyedik összecsapásukon – a Magyar Kupa negyeddöntőjéből a Kaposvár került ki győztesként – az első szettben hiába vezetett egy ideig a vendégcsapat, a hazaiak a korábbi válogatott Baróti Árpád vezérletével fordítottak és előnybe kerültek.

A folytatásban fordult a kocka, mert bár a Kaposvár szinte végig vezetett a második játszmában, a végén fordított a MÁV Előre. A következő két felvonás is nagy csatát hozott, de mindkettő a hazaiaké lett, akik így otthon tartották mindhárom pontot, és ötpontos előnyben vannak riválisukkal szemben.

A találkozó legjobbja a 29 pontos Baróti volt.

Ötszettes csatát és vendégsikert hozott a MAFC-BME–DEAC találkozó.

RÖPLABDA
Férfi Extraliga, alapszakasz
Fino Kaposvár–MÁV Előre Foxconn 3:1 (22, –22, 21, 20)
MAFC-BME–DEAC 2:3 (–18, 15, –19, 22, –10)

 

Legfrissebb hírek

Röplabda: nem Toronyai Miklós lesz a Kazincbarcika vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2026.06.09. 09:36

Újra az építkezés időszaka következhet a kazincbarcikai röplabdázóknál

Röplabda
2026.05.28. 12:45

Férfi röplabda Extraliga: nem indul a MAFC és a Kazincbarcika

Röplabda
2026.05.27. 15:12

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
2026.05.18. 21:47

Férfi röplabda Extraliga: a Dág és a Szolnok alsóházi győzelmével zárult az idény

Röplabda
2026.05.17. 21:47

Férfi röplabda Extraliga: a Debrecené a hetedik hely

Röplabda
2026.05.16. 21:00

Férfi röpi Extraliga: Szabó Vilmos és Pesti Marcell is külföldre igazol – hivatalos

Röplabda
2026.05.15. 20:10

Harmadszor is a vendégek nyertek, kedden bajnok lehet a Kaposvár a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.05.08. 22:23
Ezek is érdekelhetik