Női röplabda Extraliga: Jókay Zoltán lett a TFSE vezetőedzője – hivatalos

2024.05.21. 18:52
Jókay Zoltánt nevezte ki vezetőedzőnek a női röplabda Extraligába feljutott TFSE.

 

A fővárosi együttes honlapjának keddi beszámolója szerint az 56 éves trénerr amellett, hogy a női csapat vezetőedzője lesz, a TFSE férfi és női szakágának szakmai vezetőjeként is tevékenykedik majd.

Az elmúlt két idényben a kubai Joel Olazábal Herrera volt az egyetemisták vezetőedzője, aki a női csapatot előbb ezüst-, majd idén aranyéremre vezette a másodosztályban.

A klub közleménye arra is kitér, hogy változhat az élvonal következő szezonjára vonatkozó versenykiírás, így „amennyiben sikerül megteremteni a feltételeket, a TFSE vállalni fogja az Extraligában való szereplést”. Kiemelték, hogy az NB I és az Extraliga között hatalmas a különbség, amire jó példa, hogy a legutóbbi idényben újonc DVTK úgy esett ki, hogy 24 bajnoki összecsapásából 23 alkalommal kikapott.

Jókay a Vasassal 2004 és 2018 között négy bajnoki címet és nyolc Magyar Kupát nyert, majd a Pénzügyőrrel – melyet idén tavaszi menesztéséig irányított – további két bajnoki és négy MK-aranyat gyűjtött be. A tréner 2010 és 2012 között a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya volt, később pedig a belga Jan De Brandt segítőjeként dolgozott. A Testnevelési Egyetemen 1996 óta tanít.

 

Legfrissebb hírek

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
2026.09.21. 08:44

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

„Nekem is élmény lesz” – a 45 éves Rajczi Péter bevetésre készen várja a Vasas elleni kupameccset

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 17:12

Férfi röplabda Extraliga: továbbra is Bartal Gergely irányítja a TFSE-t

Röplabda
2026.08.06. 11:15

Laczka Miklós: A felelős gondolkodás áll hozzám közelebb

Kosárlabda
2026.06.26. 09:14

Női futsal NB I: megnyerte a bajnokságot a DEAC

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 18:49

Női röplabda Extraliga: olasz vezetőedző a Szent Benedek RA csapatánál

Röplabda
2026.06.02. 14:38

Női futsal NB I: a TFSE elnapolta a bajnokavatást

Labdarúgó NB I
2026.05.30. 18:35