Röplabda El: luxemburgi sikerével a tabella élén női válogatottunk

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 18:43
null
Luxemburgot is legyőzte a magyar válogatott (Fotó: Hunvolley/Fb)
Luxemburg elleni sikerével továbbra is makulátlan a magyar válogatott mérlege.


Hogy a szombatinál egy fokkal nehezebb ellenfél várt női válogatottunkra vasárnap, azt az is jelezte, hogy csak Kiss Gréta és Tóth Fruzsina maradt hírmondónak a feröeriek elleni kezdőből, azaz legerősebb összeállításában kezdtek a mieink. Az első játszma ettől függetlenül ugyanúgy kissé döcögősen indult, s a házigazda luxemburgiak a szett közepéig tartani tudták a lépést a mieinkkel. Innentől kezdve viszont már csak egy csapat volt a pályán, s bár a harmadik játszmában 19 pontig jutottak a házigazdák (a két luxemburgi meccsen ez lett a legszorosabb), de esélyük ekkor sem volt a szettnyerésre.

Negyedik sikerével az Ezüst Európa-liga tabellájának élére ugrott válogatottunk. Ettől függetlenül még mindig nem érezhetik magukat a döntőben Alessandro Chiappini lányai, mert hozzájuk hasonlóan Montenegró és Finnország is őrzi százszázalékos mérlegét, utóbbiakkal pedig vasárnap Érden játszik majd ki-ki mérkőzést a magyar csapat.

RÖPLABDA
NŐI EZÜST EURÓPA-LIGA
LUXEMBURG–MAGYARORSZÁG 0:3 (–17, –14, –19)
Luxembourg, 280 néző. V: Widlarz (angol), Geldof (holland)
LUXEMBURG: Fraschetti 7, Teso, Van Elslande 7, Koos 1, Mulli 6, TARANTINI 8.
Csere: Feller (liberó), Richartz, Boudot, SCHAAK 7, Bokungu, Snopok 2.
Szövetségi kapitány: Fabio Aiuto.
MAGYARORSZÁG: Kiss G. 6, Ambrosio 4, Petrenkó 4, SZEDMÁK 13, KUMP 6, NÉMETH A. 16.
Csere: Tóth F. (liberó), Tóth S. 1, Erőss 2, Jámbor, Glemboczki 4.
Szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini.
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 1:5, 7:8, 12:12, 13:16, 16:21. 2. játszma: 2:8, 7:16, 11:21. 3. játszma: 2:8, 4:16, 11:17, 14:18, 16:23.
MESTERMÉRLEG
Alessandro Chiappini: – A találkozó elején a jó kezdés ellenére volt egy kisebb hullámvölgyünk, de sikerült hamar rendeznünk a sorokat, aminek örülök. A második és a harmadik játszmában jól játszottunk és lehetőséget tudtam adni több fiatal játékosunknak is. Nagyon konzisztensen nyitottunk és a blokkmunkánkkal is elégedett voltam, összességében jó teljesítményt nyújtottunk egy, a tegnapinál lényegesen erősebb ellenféllel szemben.

Legfrissebb hírek

Háromszettes kaposvári győzelem a röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjében

Röplabda
2026.01.28. 20:00

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Női röpi Extraliga: edzőt váltott a Nyíregyháza

Röplabda
2026.01.19. 11:31

Kétszettes hátrányból fordította meg a Kaposvár a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.01.17. 21:09

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Női röplabda MK: nincs meglepetés a negyeddöntős mezőnyben

Röplabda
2026.01.06. 20:18

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2025.12.25. 08:14
Ezek is érdekelhetik