A MÁV Előre férfi röpisei számára a bajnoki finálé első meccse volt a legnehezebb

M. B.M. B.
2025.05.30. 10:46
null
Eke Péter (Fotó: Dömötör Csaba)
Története során először nyerte meg az Extraligát és a Magyar Kupát is a MÁV Előre SC férfi röplabdacsapata. A duplázó együttesből Eke Péter és Szentesi Bálint volt Balogh Balázs vendége a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorában.

A két játékos elmondása szerint a székesfehérvári együttes elmúlt években látott fejlődését tekintve nem volt meglepetés, hogy a nemrégiben véget ért idényben mindent megnyertek országos szinten.

„Meglepetlésként nem ért minket, mivel az előző két évadban is eljutottunk a döntőig. A Magyar Kupában kicsit rezgett a léc, amikor összekerültünk a bajnok Kaposvárral, ám szerencsére le tudtuk győzni őket, s utána viszonylag könnyű dolgunk volt” – summázta csapata kupasikerét Eke Péter. 

Szentesi Bálint hozzátette, hogy a hárommeccses bajnoki döntő első mérkőzése volt nekik a legnehezebb.

„Kötelező volt hozni azt a meccset, de nem volt egyszerű, még ha 3:1 is lett a végeredmény. Én azt mondanám, hogy az volt a legnehezebb meccs a sorozatban, nem a második, nem a harmadik. Nyernünk kellett, hogy elinduljunk és elhiggyük, hogy ennyivel jobbak vagyunk és meg tudjuk csinálni. A negyedik szettben Eke Péter pontjával nyertünk, s ha az nincs meg, akkor ez az egész fordítva is alakulhatott volna” – mondta a MÁV Előre liberója.

A két játékos elmondása szerint a fehérvári együttes célja, hogy kerete nagy részét együtt tartsa a következő idényben, hogy a bajnoki versenyfutás mellett a kontinentális porondon is eredményesen szerepeljenek.

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
2026.09.24. 19:44

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Bartha Csaba: A Veszprém a jubileumi évben szeretne minden fronton mindent megnyerni

Kézilabda
2026.09.07. 20:24

Tajti-Márton Anita: A kluboknak abból lett elegük, hogy semmibe veszik őket

Atlétika
2026.08.19. 18:44

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Férfi röplabda Extraliga: továbbra is Bartal Gergely irányítja a TFSE-t

Röplabda
2026.08.06. 11:15

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55