Kump Alíz az Olaszországba igazolásáról: Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2025.06.01. 17:31
null
Fotó: Árvai Károly, archív
Olaszországba, a világ legerősebb bajnokságában szereplő Perugiához igazolt Kump Alíz.

A magyar válogatott centereként éppen Azerbajdzsánban tartózkodott Kump Alíz, amikor új klubja, a Perugia bejelentette érkezését. Érdekesség, hogy éppen ennél a csapatnál szerepelt az elmúlt idényben az ugyancsak válogatott Németh Anett, ott azonban nem lesznek csapattársak, mert utóbbi a nemzetközi kupainduló Chierihez igazolt. Nem mellesleg mind a ketten péceli illetőségűek…

„Régi álmom volt, hogy külföldön, jó csapatban és jó bajnokságban szerepelhessek, de általában nem a külföldi centerekért kapkodnak a csapatok – mondta el szerződésének körülményeiről a 21 éves, gödöllői nevelésű játékos, aki játszott Kaposváron, a Vasasnál (a fővárosiakkal két bajnokságot és Magyar Kupát nyert) és Békéscsabán is, az előző idényben pedig Nyíregyházán szerepelt. – Marasztaltak a Fatumnál és hívtak más magyar élcsapathoz is, de ez most egy olyan lehetőség, amit nem hagyhatok ki.”

A Perugia újoncként a tizedik helyen végzett az olasz bajnokságban. 

„Azt már tudom, hogy négyen leszünk centerek, s közülük az egyik a belga válogatott játékosa. Biztos, hogy nem lesz könnyű bekerülnöm a kezdőcsapatba, de én nem vagyok egy feladós típus, biztos, hogy küzdeni fogok. De történjen akárhogy is, az is biztos, hogy rengeteget tudok majd fejlődni Olaszországban, ami mindenképpen a karrierem előnyére válik.”

Természetesen nem mehettünk el a nemzeti csapat Európa-liga-szereplése mellett sem. A válogatottnak az azeriek ellen sikerült egy bravúrgyőzelmet szereznie, a szlovénok ellen viszont nem.

„Egyelőre még elég hullámzó a teljesítményünk, ez az edzőmérkőzésekre is jellemző volt. A bajnokság után nagyon kevés időnk volt a pihenésre és a felkészülés is nagyon rövid volt. Rengeteget dolgoztunk, de ennél még sokkal többre lesz szükség, hogy összeszokjunk. Ebben a szakaszban ráadásul rengeteg időt elvesz az utazás, de ezzel persze a többi válogatott is így van.”

Persze van még esély a négyes döntőbe jutásra, de ez nem lesz könnyű, már csak azért sem, mert a következő meccset pénteken a két győzelemmel kezdő románokkal játsszák, két vereséggel pedig már nehéz lesz bejutni a Final Fourba. 

„Minden meccsen küzdeni fogunk a végsőkig, ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy ebben az idényben a legfontosabb feladat, hogy augusztusban kiharcoljuk a jövő évi Eb-re való kijutást. Akkor kell majd csúcsformában lennünk.”

 

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
2026.09.02. 07:04

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
2026.08.31. 14:25

Alessandro Chiappini: Hiányoznak a karakteres játékosok

Röplabda
2026.08.30. 11:17

Chiappini és a szálló labda – galéria a szlovén–magyar röplabdameccsről

Röplabda
2026.08.28. 17:44