Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2025.06.22. 10:06
null
Kun Stefánia (balra) és Villám Lilla ismét történelmet írt (Fotó: facebook/Beach Volleyball Hungary)
Történelmi ezüstérmet szerzett Kun Stefánia és Villám Lilla, miután bejutott a kínai Csitongban zajló strandröplabda ProTour Futures-verseny döntőjébe.

Az ebben az idényben először együtt versenyző háromszoros ob-ezüstérmes Kun, illetve négyszeres magyar bajnok Villám a viadal harmadik kiemeltjei voltak, de első meccsüket elvesztették, így csoportjukból a harmadik helyen kerültek tovább. A nyolcaddöntőben aztán egy japán, a negyeddöntőben pedig egy Fülöp-szigeteki kettőst győztek le, s jutottak az elődöntőbe, ahol az ausztrál Caitli Bettenay, Cassandra Dodd duó ellen diadalmaskodtak három szettben, melytől egy hete még kikaptak egy másik kínai tornán. 

A magyar lányok ellenfelei a fináléban a második helyen rangsorolt japán Macumoto Ren és Macumoto Non voltak, s a kissé mostoha időjárási körülmények között (heves szél és zuhogó eső) lejátszott mérkőzésen az első szettet a körülményekhez jobban alkalmazkodó és kevesebbet hibázó ázsiaiak 21:19-re nyerték, a másodikat viszont – hat meccslabdát hárítva – a mieink 28:26-ra. A döntő játszmában végül óriási csatában a japánok győztek 15:13-ra, így övék lett az aranyérem. De Kun és Villám így is az eddigi legjobb helyezést érte el ilyen szintű világranglista-pontszerző versenyen: májusban, első magyar női kettősként sikerült már a négy közé jutniuk az olaszországi Cerviában, ott végül a negyedik helyen zártak, június 1-én az innsbrucki MEVZA-tornán ezüstérmesek lettek, míg egy hete Csingtaóban, illetve áprilisban, a thaiföldi Singorában az ötödik helyen végeztek. 

Ezeknek a kiemelkedő eredményeknek is köszönhetően van esély rá, hogy húsz év után először szerepeljen újra magyar páros a strandröplabda Európa-bajnokságon, melynek kvalifikációja július 1-én zárul. A kontinenstornát július 30. és augusztus 3. között a németországi Düsseldorfban rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek

Strandröplabdabajnoki arany után, Eb előtt Kun Stefánia és Villám Lilla

Röplabda
5 órája

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
2026.08.10. 17:25

Strandröplabda ob: Tari, Niemeier és Kun először, Villám ötödször magyar bajnok

Röplabda
2026.08.09. 17:06

Már a negyeddöntőben búcsúzott az egyik favorit a férfiaknál a strandröplabda ob döntőjében

Röplabda
2026.08.08. 17:56

Strandröplabda ob: szuperrangadó lehet a nőknél, üres a trón a férfiaknál

Röplabda
2026.08.04. 14:14

Kun és Villám, illetve Sárik-Veress és Udvarhelyi nyerte a strandröplabda ob tatai fordulóját

Röplabda
2026.08.02. 19:04

Főtáblára jutott a korábbi bajnok

Röplabda
2026.07.31. 21:25

Strandröplabda Eb: Nagy bennünk a bizonyítási vágy – Villám Lilla

Röplabda
2026.07.25. 12:44