Férfi röplabda: három válogatott játékossal erősített a MÁV Előre

Vágólapra másolva!
2025.07.17. 11:16
null
Kecskeméti Bálint, Ambrus Bence és Varga Péter érkezett (Fotó: MÁV Előre)
Három válogatott játékossal erősítette meg keretét a MÁV Előre Foxconn magyar bajnok férfi röplabdacsapata.

A MÁV Előre története során először nyerte meg a Magyar Kupát és a bajnoki aranyérmet is, utóbbival jogot szerzett a Bajnokok Ligája-selejtezős indulásra. Az egyesület honlapjának bejelentése szerint visszatért az együtteshez a center Ambrus Bence, aki korábban három éven keresztül, 2021 és 2024 között már erősítette a székesfehérvári csapatot. Az elmúlt szezonokat Kecskeméten töltő Varga Péter a weboldal híradása alapján „fiatal, igazán lendületes játékos”, a tapasztalt Kecskeméti Bálint pedig Ausztriából tér haza.

Omar Pelillo vezetőedző emlékeztette az új igazolásokat, hogy bajnokcsapathoz érkeztek.

„A várakozások magasak, de a célok elérésének kulcsa mindig ugyanaz: küzdelem és kitartás, egység és motiváció. Arra kérlek benneteket, legyetek itt teljes szívvel és alázatos munkával folyamatosan törekedjetek a fejlődésre, a játékban és a közösség építésében egyaránt” – fogalmazott az argentin tréner.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Magyar Kupa: visszahódította a trófeát a Fino Kaposvár

Röplabda
2026.01.31. 22:09

Férfi röplabda Extraliga: Bibók Balázs távozik a Vegyésztől – hivatalos

Röplabda
2026.01.28. 17:18

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Férfi röplabda Extraliga: elcserélte magát a Kaposvár, a MÁV Előre maradt veretlen

Röplabda
2026.01.23. 14:22

Európa-liga-ezüst után sorozatban hatodszor is az Eb-n a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.01.13. 09:48

Férfi röplabda Extraliga: súlyosan megsérült a Kaposvár centere

Röplabda
2026.01.12. 20:25

Férfi röpi: rutinos játékos érkezését jelentette be a MÁV Előre

Röplabda
2026.01.01. 07:24

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
2025.12.22. 21:18
Ezek is érdekelhetik