Strandröplabda ob: Villám Lilla és Hajós Artúr is a dobogó tetejére állna

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2025.07.31. 13:15
null
Fotó: Kovács Péter
Villám Lilla és Hajós Artúr is szeretne a dobogó tetejére állni a Telekom strandröplabda országos bajnokság jövő szombati és vasárnapi döntőjében, amelynek az óbudai Budapest Garden ad otthont.

Az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón Vatai Gabriella, a magyar szövetség (MRSZ) elnöke arról beszélt, minden évben a finálé lebonyolítása a szervezet egyik legfontosabb eseménye, így most is ennek megfelelően készülnek a jövő heti rendezvényre.

„A szezonban sok kiélezett mérkőzés volt, egyre több fiatal van, aki szeretne bajnok lenni. A helyszín, a névadó szponzorunk, a budapesti lokáció mind adott ahhoz, hogy egy igazán jó hangulatú eseményt bonyolítsunk le” – mondta az elnök.

Vatai hozzátette, a finálé összdíjazása 15 millió forint. A belépés ingyenes, s nemcsak a versenyzőket, hanem a közönséget is igyekeznek majd különböző kísérőeseményekkel kiszolgálni.

„A legfontosabb ezek közül talán az, hogy jövő vasárnap a női válogatott Nyíregyházán Európa-bajnoki selejtezőt játszik, a nemzeti csapatnak pedig itt, a Budapest Gardenben a kivetítők előtt is lehet majd szurkolni” – tette hozzá az MRSZ elnöke.

A főszponzor részéről Sántha Tamás azt mondta, ez az első év, hogy együttműködnek az MRSZ-szel, és azért kerültek be a sportág vérkeringésébe, mert társadalmi szerepvállalásuk fontos részének tartják, hogy az embereket sportolásra buzdítsák.

„A strandröplabdában az élsport és a tömegsport remekül össze tud nőni, reméljük, ehhez mi is hozzá tudunk járulni” – mondta a telekommunikációs cég márkaélmény és szponzorációs vezetője.

A döntőnek otthont adó Budapest Garden ügyvezetője, Zanati Bence arról beszélt, az elmúlt másfél évben tudatosan közelednek a versenysport felé, ezért is lesz történeti jelentőségű a jövő hétvégi ob-döntő, majd a szeptemberi nemzetközi verseny megrendezése.

A négyszeres országos bajnok Villám Lilla – aki a mostani idényben Kun Stefániával indul – azt mondta, izgalmas és látványos meccsekre számít, és az új helyszín is tartogathat meglepetéseket a résztvevőknek.

„Nekünk szerencsénk van, mert válogatott sportolókként itt edzünk április óta, így talán bennünket kevesebb meglepetés fog érni. Szeretném az ötödik bajnoki címemet is megszerezni, úgy készülünk, hogy mi vagyunk a favoritok, s bízom abban, hogy Stefi a sok ezüstérem után idén velem együtt aranyérmes lesz” – mondta a tatai fordulón győztes Villám, aki arra ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az első két fordulón nyertes Vasvári testvérekkel, Eszterrel és Zsófival ebben a szezonban még nem találkoztak.

A férfiaknál az ötszörös aranyérmes Hajós Artúr már azzal is meglepetést keltett, hogy másfél éves kihagyás után újra Stréli Bencével indul, akivel korábban ifjúsági olimpián negyedikek lettek, s akivel mind az öt ob-győzelmét aratta.

„Mind a ketten sérülés után jövünk vissza, hétfő óta készülünk együtt, előtte több különböző párral edzettünk. Nehéz torna lesz, de bízom abban, hogy sikerül ismét a dobogó tetejére állnunk” – mondta Hajós, aki Stréli partnereként az ob-döntő után két nemzetközi viadalon is elindul majd.

 

Legfrissebb hírek

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
2025.09.08. 20:25

Strandröplabda: történelmi bronzérmet szerzett Hajós és Stréli a Budapest Gardenben

Röplabda
2025.09.07. 19:44

Strandröplabda: elődöntőbe jutott Hajós Artúr és Stréli Bence Budapesten

Röplabda
2025.09.06. 19:25

Hat magyar páros maradt versenyben a Pro Tour strandröplabda-tornán

Röplabda
2025.09.05. 19:12

Strandröplabda: a selejtezőből nem jutott újabb magyar páros a főtáblára a budapesti Pro Tour-tornán

Röplabda
2025.09.04. 18:59

Strandröplabda: először juthat itthon négy közé magyar páros

Röplabda
2025.09.01. 09:51

Strandröpi: remek formaidőzítés, újabb Eb-bronz a Tari, Veress duótól

Utánpótlássport
2025.08.28. 16:36

Strandröplabda: bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.24. 20:40
Ezek is érdekelhetik