Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.09.01. 17:46
null
A török–szlovén meccs legeredményesebb játékosa Melissa Vargas lett 20 ponttal (Fotó: FIVB)
Két mérkőzéssel befejeződött hétfőn a nyolcaddöntő a Thaiföldön zajló női röplabda-világbajnokságon, és kialakult a negyeddöntő párosítása.

A hétfői mérkőzések közül az észak-amerikai rangadót az olimpiai ezüstérmes Egyesült Államok nyerte meg Kanada ellen 3:0-ra, míg az európai párharcban a kontinensbajnok törökök diadalmaskodtak az Európa-ligában a mieink mögött az ötödik helyen végző szlovénok felett, ugyanilyen arányban. Igaz, ők kissé nyögvenyelősebben győztek, hiszen az első játszmát csak 30:28-ra nyerték meg, míg a másodikban ugyan 7:11-ről fordítottak 16:13-ra, aztán 24:20-nál sorozatban négy meccslabdát is elszúrtak, sőt kétszer a szlovénok is szettlabdához jutottak. Végül a 20 pontos Melissa Vargas vezérletével 29:27-re megnyerték ezt a játszmát is, míg a túloldalon az elmúlt két évben a Vasasban szereplő Fatoumatta Sillah, illetve Eva Zatkovic volt a legeredményesebb 15-15 ponttal. 

Ezzel kialakult a negyeddöntő legkiegyensúlyozottabbnak tűnő párosítása, hiszen a tavalyi olimpián az amerikai és a török válogatott is bejutott a legjobb négy közé. A negyeddöntő érdekessége, hogy a nemzetközi szövetség úgy állította össze az ágakat, hogy az egy csoportban szereplő válogatottak már itt újra találkozzanak egymással. Ugyan egy kivétellel a csoportgyőztesek jutottak a legjobb nyolc közé, a párharcukat egyedüli másodikként megnyerő franciák így ismét összecsapnak a brazilokkal. Bár a dél-amerikaiak az esélyesebbek, az első meccsen 2:0-ra is vezettek a franciák, onnan fordult a kocka. Érdekesnek tűnik a legutóbbi két vb-t megnyerő szerbeket egyaránt legyőző Hollandia és Japán csatája is, míg az európai párharcban az olimpiai bajnok olaszok számítanak favoritnak a lengyelek ellen. Az utóbbi két találkozót szerdán, az előbbieket csütörtökön játsszák Bangkokban.

 

RÖPLABDA, NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, THAIFÖLD
Nyolcaddöntő:
Egyesült Államok–Kanada 3:0 (18, 21, 21)
Törökország–Szlovénia 3:0 (28, 13, 27)
A negyeddöntő párosítása: 
Szeptember 3., szerda
Hollandia–Japán, 12
Olaszország–Lengyelország, 15.30
Szeptember 4., csütörtök
Brazília–Franciaország, 12
Egyesült Államok–Törökország, 15.30

 

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Röplabda: Brazília bronzérmes lett a női világbajnokságon

Röplabda
2025.09.07. 13:52

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02
Ezek is érdekelhetik