Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

2025.09.03. 14:09
null
Fotó: Vasas Óbuda
A címvédő MÁV Előre Foxconn selejtezős ellenféllel kezd a férfi röplabda Magyar Kupában, míg a legutóbbi női győztes, a Vasas Óbuda az egyaránt NB I-es MTK Budapesttel vagy a VEHIR-VESC-vel találkozik.

A magyar szövetség (MRSZ) székházában tartott szerdai sorsolás egyik legfontosabb újítása volt, hogy „az MRSZ vezetőségének javaslatára sportszakmai színvonal és piacképességi szempontok alapján” már nemcsak az előző idény négy kupaelődöntősét emelték ki, hanem a legutóbbi Extraliga-idény további négy legjobb csapatát is. A szövetség ezzel vélhetően arra reagált, hogy a férfiaknál a legutóbbi két kupagyőztes, a Fino Kaposvár és a MÁV Előre Foxconn az előző két idényben egyaránt már a negyeddöntőben találkozott egymással az MK-ban.

A két élklub közül a székesfehérváriak ezúttal a Beach Arena Boys–MAFC-Kármán selejtezős párharc továbbjutójával kezdenek majd, míg a somogyiak első ellenfele a miskolci MEAFC-Peka Bau lesz. A kiemelt együttesek külön ágon vannak, így ha eljutnak addig, akkor csak a döntőben találkozhatnak egymással. A negyeddöntőkben az előzetes erőviszonyok alapján MAFC–Pénzügyőr, DEAC–Kazincbarcika és Kecskemét–Kaposvár párharcokra kerülhet sor, míg a MÁV Előre a TFSE-vel vagy a Dággal találkozhat a négy közé kerülésért.

Forrás: Hunvolley/Facebook

A nőknél az Extraliga egyedüli újonca, az épp ezért nem kiemelt TFSE a DVTK-t kapta a selejtezőben, és amennyiben a fővárosi csapat továbbjut, akkor a nyolcaddöntőben a szintén extraligás Békéscsabával csap össze.

A legutóbbi négy kiírásban győztes Vasas Óbuda ha legyőzi NB I-es ellenfelét, akkor a Szent Benedek RA-val csatázik majd a négyes döntőbe kerülésért, míg a többi ágon – a papírforma alapján – MÁV Előre–Nyíregyháza, UTE–Békéscsaba és Kaposvár–Vasas SC párharc jöhet össze.

Érdekesség, hogy a Vasas mellett ezúttal az Újpest is két együttessel szerepel a kupasorozatban: a lila-fehérek NB I-es fiókcsapata a Nyíregyháza ágára került és a selejtezőben a Szeged ellen lép pályára.

Az MRSZ a mostani idényre a kupasorozat lebonyolításán is változtatott: visszatér a klasszikus négyes döntő, azaz az elődöntőket és az éremmeccseket – a férfiakét és a nőkét külön – két nap alatt, egy helyszínen bonyolítják majd le: az erősebb nem esetében január 30-31-én, míg a nőknél március 27-28-án egy később kijelölendő helyszínen.

Forrás: Hunvolley/Facebook

 

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Férfi röplabda Eb: a csoportkör után már csak a világbajnok Olaszország veretlen

Röplabda
2026.09.17. 23:58

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28