A győzelembe menekülne a Vasas röplabdacsapata

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2025.11.13. 08:19
null
(Fotó: CEV)
Három mérkőzésen négy magyar röplabdacsapat lép pályára csütörtökön a nemzetközi kupákban: a férfi Challenge-kupában a Kaposvár Kazincbarcikára utazik, a női BL-ben a Vasas a görög Olympiakoszt fogadja, a férfi CEV-kupában a MÁV Előre a német Giesen vendége lesz.

A legnagyobb figyelem a magyar bajnok Vasas Óbuda visszavágóját kíséri, hiszen a piros-kékek az elmúlt három évben a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhettek. Most azonban háromszettes vereséggel kezdtek Pireuszban, így már csak 3:0-s vagy 3:1-es győzelem után aranyjátszmában vívhatják ki a továbbjutást. A csapat azért is győzelmi kényszerben van, mert ha itt búcsúzik, akkor ugyan a CEV-kupában folytathatja a szereplését, ott azonban még nagyobb falat, a Németh Anettet is foglalkoztató, az előző idényben a Challenge-kupában döntőt játszó olasz Chieri várna rá. Ránézésre tehát még így is könnyebbnek tűnik a főtáblára kerülés a BL-ben, mint a CEV-kupából való továbbjutás. Az óbudai lányokat minden bizonnyal a csapat lelkes szurkolótábora is űzni-hajtani fogja az Érd Arénában. Egyébként nem reménytelen a helyzetük, hiszen bár Görögországban nem sikerült a szettgyőzelem, de rendre 20 pont fölé jutottak, azaz szoros játszmákban kaptak ki. 

A férficsapatok még csak most játsszák a párharc első mérkőzését. A bajnok és kupagyőztes MÁV Előre Foxconn már kedd reggel útnak indult busszal a németországi Hildesheim felé. A csapat Prágában megállt egy edzés erejéig, majd továbbment Drezdáig, ott töltötte az éjszakát, szerdán pedig újabb négyórás utazás után, kora délután érkezett meg a mérkőzés színhelyére, ahol már tesztelte a csarnokot is. Ami a székesfehérváriak ellenfelét, a Helios Grizzlys Giesent illeti, az előző idényben a bajnokságban és a Német Kupában is az elődöntőig jutott, jelenleg öt mérkőzésből négy győzelemmel a harmadik helyen áll az alapszakaszban. Keretében hazai játékosokon kívül amerikai, argentin, finn, izraeli, lengyel, spanyol és svájci légiósok is szerepelnek.

Bár elég ritka, nem példátlan, hogy a nemzetközi kupaporondon két magyar csapat találkozzon. Most a bajnoki ezüstérmes Fino Kaposvár és a kupadöntős VRC Kazincbarcika útjai keresztezik egymást a Challenge-kupában. Izgalmas mérkőzésre van kilátás Barcikán, hiszen a két csapat négy mérkőzés után még játsz­mát sem veszített a bajnokság alapszakaszában. A mérkőzés krónikájához az is hozzátartozik, hogy a borsodiak viszonylag régen, 2023. január 22-én győzték le legutóbb a Finót, azóta négy bajnoki mérkőzésen és három MK-találkozón (köztük a 2024-es fináléban) is a somogyiak nyertek.

RÖPLABDA
Férfi CEV-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
19.00: Helios Grizzlys Giesen (német)–MÁV Előre Foxconn
Férfi Challenge-kupa, 1. forduló (a 32 közé jutásért), 1. mérkőzés
18.00: Vegyész RC Kazincbarcika–Fino Kaposvár
Női Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó
18.00: Vasas Óbuda–Olympiakosz (görög) (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Extraliga: teljes a címvédő Kaposvár kerete

Röplabda
2026.07.28. 09:20

Férfi röplabda Extraliga: Alekszandar Milivojevics lett a MÁV Előre új vezetőedzője

Röplabda
2026.07.15. 19:48

Észtországba szerződött Pesti Marcell válogatott röplabdázó

Röplabda
2026.07.01. 15:47

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
2026.06.29. 11:35

Férfi röplabda Extraliga: nem indul a MAFC és a Kazincbarcika

Röplabda
2026.05.27. 15:12

Férfi röplabda: a kupa után a bajnoki trófeát is visszahódította a Kaposvár

Röplabda
2026.05.12. 21:08

Hetedszer nyerte meg a női röplabda Bajnokok Ligáját a török VakifBank

Röplabda
2026.05.03. 21:39

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.04.28. 20:55