Székesfehérváron győztek a lila-fehérek a női röplabda Extraligában

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.11.08. 17:40
null
Idegenben is magabiztosan nyertek a lilák (Fotó: facebook/UTE röplabda)
A TippmixPro női Extraliga rangadóját Székesfehérváron játszották a hétvégén, ahol az UTE volt a MÁV Előre vendége.

A két csapat tavasszal az 5. helyért játszott egymás ellen, s akkor a fehérváriak idegenben nyerték meg a párharcot. Most viszont az újpestiek számítottak egy fokkal esélyesebbnek, pláne úgy, hogy a MÁV Előre feladója, Kotormán Réka betegség miatt a keretbe sem került be. Viszont Kaszap Tamás csereként felavatta a héten igazolt amerikai Annie Catherine Fitzpatrickot. Azonban a hazaiaknak eleinte vele sem sikerült megváltaniuk a világot. Sőt, éppen az ő rontott nyitásával nyerték meg a második játszmát az egyre stabilabban játszó és mostani győzelmükkel a negyediket helyüket megszilárdító lila-fehérek. A meccs legeredményesebb játékosa a vendégek kubai légiósa, Maren Grafort volt 16 ponttal, míg a hazaiaknál a finn válogatott Georgia Andrikopoulou eggyel maradt el tőle.


RÖPLABDA EXTRALIGA, NŐK
V ELŐRE FOXCONN–ÚJPESTI TE 0:3 (–19, –23, –20)
Székesfehérvár, 90 néző. Vezette: Tillmann, Adler
MÁV ELŐRE: Sziládi, Wells 8, Szatmári 1, Dzjuba 11, Hollósi 4, ANDRIKOPOULOU 15. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Nagy E., Fitzpatrick 7, Rieder, Jeszek. Edző: Kaszap Tamás
UTE: Kucharska 5, Pezelj 7, NACSA-PEKÁRIK 8, GRAFORT 16, JORDANOVA 11, Ambrosio 4. Csere: Pusztai (liberó). Edző: Alejandro Altamirano
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:1, 4:2, 7:7, 10:13, 13:14, 14:20, 17:24. 2. játszma: 0:1, 4:2, 7:7, 10:8, 12:14, 15:15, 16:17, 19:18, 20:21, 22:24. 3. játszma: 0:2, 7:3, 8:6, 10:12, 14:14, 15:19, 16:21, 19:22, 19:24
MESTERMÉRLEG
Kaszap Tamás: – Ugyan vannak biztató jelek, de még mindig megremegnek a kezek, amikor fontos lenne a higgadtság. Ezen sokat dolgozunk, de a jelek szerint még nem eleget.
Alejandro Altamirano: – Bonyolult mérkőzés volt, időnként a csarnok nehezítette meg a dolgunkat a belmagasságával, de sikerült megoldanunk. A legfontosabb pillanatokban képesek voltunk azt játszani, amit akartunk és a legfontosabb dolog, hogy folyamatosan fejlődjünk.

 

Legfrissebb hírek

Öt játszmában nyert a MÁV Előre a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.01. 20:13

Női röpi Extraliga: Békéscsabán nyert rangadót a Vasas

Röplabda
2026.01.31. 20:01

Röplabda: a döntő szettben harcolta ki a kupadöntőbe jutást a Fino

Röplabda
2026.01.30. 20:03

Háromszettes kaposvári győzelem a röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjében

Röplabda
2026.01.28. 20:00

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Női röplabda Extraliga: először kapott ki a Vasas Óbuda

Röplabda
2026.01.24. 18:47

Női röplabda Extraliga: a Nyíregyháza öt játszmában megverte a Vasast

Röplabda
2026.01.20. 21:09
Ezek is érdekelhetik