Újra az építkezés időszaka következhet a kazincbarcikai röplabdázóknál

2026.05.28. 12:45
null
Fotó: VRC Kazincbarcika/Facebook
Az építkezés időszaka következhet a kazincbarcikai röplabdaklubnál, amely szerdán jelentette be, hogy a csapat nem indul a férfi Extraligában.

Az ötszörös bajnok és háromszoros Magyar Kupa-győztes Kazincbarcika közleményéből kiderül, az elmúlt két évben a klub olyan terheket is vállalt, valamint viselt, amelyek meghaladták a lehetőségeit. A vezetőség éppen ezért most egy fenntarthatóbb működési modell mellett döntött: újra az építkezés időszaka következhet, amely megalapozhatja egy stabilabban és kiszámíthatóbban működő klub jövőjét. Az egyesület kiemelte, hogy az utánpótlás-nevelés és a közösségi, amatőr röplabdázás érdekében a VRCK egyedül üzemeltette az önkormányzati tulajdonba kerülő Vegyész Röplabda Akadémiát is.

„Fontos és sajnálatos mérföldkő volt az akadémiai épület generál kivitelezőjével szemben indított csődeljárás, hiszen így az építkezés befejezése szintén az egyesületre maradt. A legutóbbi kilenc idényre (amely tíz érmet hozott) pedig a zömében saját nevelésű, válogatott röplabdázókat kinevelő felnőtt csapatunk 74 millió forint önkormányzati támogatást kapott” – olvasható a közleményben.

A klub hangsúlyozta, továbbra is az a célja, hogy a nehézségek ellenére a jövőben is legyen röplabda Kazincbarcikán, ahol jelenleg mintegy 150 utánpótláskorú játékos tartozik az egyesület kötelékébe.

A klub működése a következő időszakban átalakul, a felnőtt csapat az NB I-re adta le a nevezését.

„A következő időszak várhatóan nehéz lesz, ugyanakkor hisszük, hogy a kazincbarcikai röplabdázás jövője csak közösen építhető tovább. Éppen ezért továbbra is számítunk mindazokra, akik ötlettel, támogatással, kapcsolatokkal, munkával vagy bármilyen módon szeretnének hozzájárulni a klub jövőjéhez” – írta a klub.

 

Legfrissebb hírek

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
11 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2026.11.06. 20:06

Férfi röplabda: magabiztosan nyertek az éllovasok

Röplabda
2026.11.01. 20:43

Férfi röplabda: már nem nyeretlen a Pénzügyőr sem

Röplabda
2026.10.31. 19:35

Férfi röplabda: a Fino megnyerte a PSE otthonában a forduló rangadóját

Röplabda
2026.10.24. 19:41

Férfi röplabda: a miskolciak ellen bizonyított a TFSE

Röplabda
2026.10.22. 21:55

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
2026.10.18. 21:25

Férfi röplabda: miskolci sikerrel kezdett a bajnok

Röplabda
2026.10.17. 20:56