Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Ugyan darabszámra viszonylag sok játékos maradt a klubnál, ám a kezdőcsapat nagyrésze kicserélődött, hiszen távozott a válogatott Kecskeméti Bálint, Pesti Marcell és Szabó Vilmos, illetve az észak-macedón Alekszandar Ljaftov, az argentin Nicolás Oldaniés a montenegrói Ivan Zvicer is. A kezdőcsapatból gyakorlatilag a két center, az argentin Karim Slaibe és a január végén súlyos sérülést szenvedő csapatkapitány, Eke Péter és a liberók, Szentesi Bálint és Takács Milán maradtak. Az más kérdés, hogy náluk a cseresarokban is olyanok álldogáltak, mint a felnőtt válogatottban is bizonyító Varga Péter.
De változott a vezetőedző személye is: a klub eddigi legnagyobb sikerét elérő, két évig Székesfehérváron tevékenykedő argentin Omar Pelillót Alekszandar Milivojevics váltotta. A montenegrói szakember jól ismeri a körülményeket, hiszen évek óta a klubnál tevékenykedik, az előző idényben pedig ő volt a csapat másodedzője.
„Az elmúlt két év, amit a MÁV Előrénél töltöttem, nagyszerű érzés és egyben nagy büszkeség is számomra. Nagyon büszke vagyok azokra az eredményekre, amelyeket elértünk. Sikerült bajnoki címet és kupagyőzelmet szereznünk a klubnak, emellett pedig nagyon jó munkakörülmények között dolgozhatunk, ami elengedhetetlen a sikeres szerepléshez – nyilatkozta a tréner a klub honlapján, s azt is elárulta, hogy nem érte meglepetésként a vezetőedzői megbízatás. – A klub vezetőivel folytatott beszélgetések során már az elején ismertettem az elképzeléseimet, valamint azokat a személyes és csapatszintű célokat, amelyeket szeretnék elérni, így tisztában voltak az ambícióimmal. Az elmúlt két év lehetőséget adott arra, hogy tapasztalatot szerezzek, megmutassam magam, valamint a tudásomat, amelyet a fiatalabb korosztályokkal és másodedzőként a felnőttcsapattal végzett munkám során szereztem. Szeretném megköszönni a klubnak a lehetőséget és azt a bizalmat, amelyet az itt töltött két év után kaptam.
Amint arról fentebb is írtunk, a kezdőcsapat alaposan kicserélődött a nyáron.
„Elégedett vagyok az újakkal és a munkához való hozzáállásukkal, és az eddig elért fejlődéssel. Úgy gondolom, jól beilleszkedtek, ugyanakkor – mint minden új helyzetben – időre van szükség ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön. De ez a felkészülés része, mi pedig folytatjuk a munkát annak érdekében, hogy elérjük a játékunk kívánt szintjét.”
A csapat az előző két idényben magasra tette a mércét, hiszen a két idénnyel ezelőtti duplázás után az előzőben is mindkét magyar sorozatban döntőt játszott és a nemzetközi porondon is jól teljesített.
„A célok magasak és komoly kihívást jelentenek, de jó, hogy így van. Nagyon megterhelő és nehéz szezon előtt állunk, hiszen négy fronton is versenyben leszünk. Ezért minden nap azt várom el a csapattól, hogy tisztában legyünk azzal, miért küzdünk, és hogy tudjuk, ehhez rengeteg munkára van szükség. Nagyon fontos, hogy a játékosok egészségesek és motiváltak legyenek az előttünk álló megmérettetésekre.”
MÁV Előre 2026–2027
Érkezett: Corey Chavers (amerikai, Friedrichshafen – német), Jan Jirasek (cseh, Zadruga Aich/Dob – osztrák), Péter Márton (VRCK), Andrija Vulikics (szerb, Mladi Radnik Pozarevac – szerb)
Távozott: Kecskeméti Bálint (Sabaudia – olasz), Alekszandar Ljaftov (észak-macedón, OK Shtip – észak-macedón), Nicolás Oldani (argentin, Rethymno – görög), Pesti Marcell (Selver x TalTech – észt), Szabó Vilmos (Cisterna – olasz), Ivan Zvicer (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica – montenegrói)
Maradt: Ambrus Bence, Bandi Bernát, Eke Péter, Péter Arnold, Karim Slaibe (argentin), Szávai Károly, Szentesi Bálint, Takács Milán, Tamási Benedek, Varga Péter

Női röpi: zárul az olló vagy megint sima Vasas-arany?

Négy sorozatban is érdekelve van a címvédő Fino Kaposvár

Előbbre lépne a MÁV Előre női röplabdacsapata





