Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Már egy órával a mérkőzés kezdete előtt óriási volt a nyüzsgés a Szilágyi utcai röplabdacsarnok környékén, ami nem is csoda, hiszen hét év után játszottak újra nemzetközi kupamérkőzést a lilák. Ráadásul az első mérkőzésen elért idegenbeli siker után meg is jött a szurkolók étvágya, akik el sem tudták képzelni, hogy ne csapatuk jusson tovább. Nagyjából ez volt a melegítő játékosok arcára írva is: amíg az újpestiek magabiztosan püfölték a labdákat, addig a svájciak kicsit ijedt arccal, időnként tanácstalanul tekintgettek jobbra-balra.
Ez a tanácstalanság azonban a meccs elején eltűnt, s bár a hazaiak gyorsan elhúztak 3:0-ra, a vendégek pont ugyanolyan gyorsan vissza is zárkóztak. A szett közepén azonban már látványosan kidomborodott, hogy melyik csapat a jobb: ugyan az újpestiek nyitásfogadása helyenként döcögött, de ezt rendre kompenzálni tudták a blokkokkal és a mezőnyvédekezéssel, bombaerős támadásaikra és szerváikra pedig nem volt ellenszere az ellenfélnek. A végjátékban már kilenc pont is volt a különbség a két csapat között, s bár ezen valamelyest kozmetikáztak a vendégek, így is magabiztosan hozta az első szettet a magyar csapat (25:17).

Így nyert az Újpest a női röplabda Challenge-kupában (Fotók: Török Attila)
És mit mondjunk akkor a másodikról? A vendégek 9:1 után szerezték a második pontjukat, majd 10:4 után egy újabb nyolcas újpesti sorozat következett. A játszma végén Alejandro Altamiranonak még az is belefért, hogy a fél csapatát lecserélje, igaz három szettlabdát is hárítottak a svájciak, de még így is fölényesen duplázták meg előnyüket a lilák (25:12).
Viszont ezzel némileg levegőhöz engedték a svájciakat, akik ezt kihasználva jól kezdték a harmadik felvonást, volt már négy pont is az előnyük. Az újpestiek ugyan rendre visszazárkóztak, de fordítaniuk nem sikerült és érezhetően ekkor inkább küszködött a csapat. Végül 20:20-nál csak sikerült egyenlíteni, sőt Lora Szlavcseva ászával a vezetést is azonnal átvették. Szettabdához azonban így is a Kanti jutott és Wanda Herzog ászával egyből ki is használta azt (23:25).
A negyedik játszmában sem sokat javult a helyzet, rendre a vendégek vezettek, igaz, csak egykét ponttal, a szett közepén pedig aztán az újpestieknek ezúttal sikerült úgy fordítaniuk, hogy egyből meg is léptek, végül pedig öt meccslabdához jutottak, amelyből a másodikat Tamara Miljevics bombázta be kíméletlenül (25:20).
A nemzetközi porondra nyolc év után visszatért Újpestre a 32 között a bosnyák OK Novo Sarajevo vár a harmadik számú európai kupasorozatban.
NŐI RÖPLABDA
CHALLENGE-KUPA, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
ÚJPESTI TE–KANTI SCHAFFHAUSEN (svájci) 3:1 (17, 12, –23, –21)
Szilágyi u., 484 néző. V: Zelev (bolgár), Terzsics (montenegrói)
UTE: AMBROSIO 11, Szlavcseva 5, AKOPOVA 17, Nacsa-Pekárik 6, MILJEVICS 17, Cruz 4. Csere: Pusztai, Nagy-Hegyesi (liberók), Avdyli 1, Piros, Jordanova 9. Edző: Alejandro Altamirano
SCHAFFHAUSEN: Cole 2, PALM 12, Milosic 7, SOERENSEN 13, Werkmeister 1, Hartig 13. Csere: Loffreda, Schnegg (liberók), Giroud 4, Herzog 1, Grysak. Edző: Nicki Neubauer
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:0, 5:5, 8:5, 9:8, 14:9, 16:13, 22:13, 24:17. 2. játszma: 9:1, 10:4, 18:14, 24:9. 3. játszma: 1:4, 4:4, 5:9, 8:10, 11:12, 13:17, 16:18, 22:20, 22:23, 16:24. 4. játszma: 0:2, 4:4, 8:6, 8:12, 13:13, 16:14, 21:17, 24:19
Továbbjutott: az UTE, kettős győzelemmel

Jókay Zoltán: A tanítás az életem

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől





